// 2026. október 16., péntek // Gál

Harminc napra letartóztatták Horea Uioreanut

// HIRDETÉS

Egy hónapig fogdában alszik a Kolozs megyei közgyűlés elnöke, valamint a DNA által szintén korrupciós ügyletekkel gyanúsított Ioan Bene és Vasile Pogăcean üzletember. Hacsak nem adnak helyet a várható fellebbezésnek.

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték csütörtök este Horea Uioreanut, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által korrupciós ügyletekkel gyanúsított Kolozs megyei közgyűléselnököt, illetve két feltételezett bűntársát, Ioan Bene és Vasile Pogăcean üzletembert. A Kolozs megyei táblabíróság csütörtök este adta ki a letartóztatási parancsokat, az ügyészségi ülés ezt megelőzően több mint öt órán át tartott.

Tiberiu Ban, Uioreanu egyik ügyvédje a letartóztatási parancs kimondását követően leszögezte, 48 órán belül fellebbeznek a döntés ellen, az óvás kimeneteléről pedig a legfelsőbb törvényszék dönt majd.

Az ülésteremből távozva egyik gyanúsított sem nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Amint arról beszámoltunk, Horea Uioreanu lakásán, irodájában és kilenc másik helyszínen szerda reggel tartottak házkutatást a nyomozók, akik a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bevonásával gyűjtöttek bizonyítékokat a Kolozs megyei önkormányzat elnöke ellen.  Az ügyészségi közlemény szerint a megyeelnök 2013 áprilisa és 2014 májusa között 693 ezer lej csúszópénzt kért egy üzletembertől, akinek önkormányzati megrendeléseket biztosított. Az összeg egy részét, 174 500 lejt át is vette.

A Kolozs megyei közgyűlés elnöke már a csütörtökre virradó éjszakát sem otthonában töltötte, ugyanis szerda este már őrizetbe vették.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro