// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Halál komolyan vett kiütős játék Kolozsváron

// HIRDETÉS

Kolozsváron szedte áldozatait a hét végén a „knockout game”. Egy nap alatt öt áldozat, hárman kórházban.

Szombaton öt ember esett áldozatául az Amerikai Egyesült Államokból importált, erőt fitogtató „knockout game” típusú játéknak Kolozsváron – számolt be Știridecluj.ro.

Egy 16 éves bokszoló, Alexandru Macingo szombaton előbb a Párizs utcában ütött le három embert, majd néhány utcával odébb további két áldozatot szemelt ki magának, akiknek azonban sikerült elmenekülniük. Három áldozat kórházban van, kettejüknek 45-50 napos gyógyulási időszakra van szüksége, egyiküknek 20-25 napos kezelésre.

Bár Macingót és társait a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezné, Marius Pantea Călin ügyész a szabadlábon való vizsgálódást rendelte el, mivel az agresszorok „kiskorúak és nem minősülnek közveszélyesnek”.

A knockout game Amerikában kezdődött, kamaszok körében, a kilencvenes évek elején. Az első halálos áldozata 1992-ben egy norvég egyetemista volt. A „játék” lényege, hogy váratlanul, egyetlen jól irányzott és erős ütéssel üsse ki az áldozatot, lehetőség szerint halálosan, de legalábbis öntudatlan állapotba hozva. Sikertelen ütés esetén a büntetés az, hogy a bántalmazót saját társai jelentik fel a rendőrségen.

Tizenegy év alatt a játéknak számtalan halálos áldozata volt, a nemzetközi média felkapta az eseteket. Ennek következményeként az egyesült államokbeli hatóságok rendkívül erőteljesen léptek fel, az ilyen esetekben ugyanazokat a büntetéseket alkalmazva a kiskorú bántalmazókra, mint a felnőttekre, bűnrészesként kezelve azokat is, akik valamilyen formában rögzítik az eseményt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro