Új értelmet nyer a mondás Romániában: lapít mint kecskeszar a tejben.
Előre is bocsánatot kérünk az olvasóinktól, hogy ez a hír így péntek délután csak szar poénokra sarkall bennünket, miközben valójában egy gyomorforgató és felháborító problémáról van szó: a romániai tejszövetség elnöke szerint egyes kistermelők juhtól és kecskétől származó ürüléket tesznek a tejbe és így dolgozzák fel. Jogos a kérdés: kinek jutna eszébe ilyen undorító dolgot tenni, majd eladni a felturbózott terméket a gyanútlan vásárlóknak? Hát, azoknak, akik kecske- vagy juhtejként akarják értékesíteni a hétköznapi tehéntejet, mely önmagában viszont nem eléggé szagos, ezért kakival pótolják a jellegzetes illatanyagot. Dorin Cojocaru, a tejszövetség elnöke azt mondta, hogy ebben az időszakban normális esetben már nem lehet a piacokon juhtól és kecskétől származó, friss tejterméket kapni, ezért nem árt gyanúval kezelni minden annak nevezett árut. Természetesen ez nem vonatkozik az ellenőrzött keretek között, kereskedelemben forgalmazott termékekre, ahol a szigorú szabályozások miatt elképzelhetetlen, hogy ilyesmi előforduljon. Ez legalább megnyugtató.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.