Kitiltaná Románia területéről a Jobbikot Traian Băsescu.
A román média nem a tüntetők által elfogadott, a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt a Székely szabadság napjáról szóló tudósításokban.
A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, ez utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért.
„A Jobbik egy szélsőséges párt, amely nem visel felelősséget az egyesült Európáért, csak saját kicsinyes céljait követi. Európában növekszik a szélsőséges pártok súlya, és ha Magyarország nem tudja féken tartani őket, Romániában nincs keresnivalójuk” - jelentette ki a román államfő.
Hozzátette: a Legfelső Védelmi Tanács következő ülésen is fel akarja vetni a kérdést, mert a szólásszabadság nem lépheti át azt határt, amellyel másoknak árt.
Újságírói kérdésre, hogy miért késlekedik a székelyföldi autonómiáért az Európai Parlamentben (EP) szót emelő Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásával, Băsescu azt mondta, hogy az EP-képviselő megtámadta a bíróságon az érdemrend etikai testületének a kitüntetés visszavonását kezdeményező határozatát, és majd a bírósági döntés függvényében fog lépni az ügyben.
Tőkés László hétfői, a székely autonómiaigényekkel kapcsolatos strasbourgi nyilatkozata is nagy visszhangot keltett. Több román politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Tőkés „a román államnacionalizmus asszimilációs politikájáról” beszélt és a székelyföldi magyarság helyzetét a krími tatárokéhoz hasonlította.
Victor Ponta miniszterelnök az EP-képviselő nyilatkozatára utalva azt mondta: méltányolja, hogy az RMDSZ nem vette fel EP-jelöltlistájára Tőkés Lászlót, és azt is, hogy az RMDSZ elnöke elhatárolódott a szélsőségesektől.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.