// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ha nem is autópályán, de gyorsforgalmi úton suhanhatunk nemsokára Kolozsvár és Beszterce között

// HIRDETÉS

A megállapodást hamarosan aláírják, már csak az a fő kérdés, tényleg van-e rá pénz.

Jelenleg közel két órába telik megtenni a Kolozsvár és Beszterce közötti 110 km-es távot, ezt az időt jelentősen lecsökkentené egy gyorsforgalmi út a két megyeszékhely között. A PNL tavalyi novemberi besztercei kampányának fő ígérete volt a beruházás, melyre elviekben elkülönítettek 568 millió eurót az Országos Helyreállítási és Rugalmassági Terv (PNRR) 9,5 milliárd eurós költségvetéséből (ez az a pénz, ami az EU biztosít a járvány okozta gazdasági károk helyreállítására).

Aztán kiderült, még sincs rá pénz, majd ismét azt mondták, hogy lesz. A PNRR legutóbbi változatában már csak Beszterce és Dés közötti gyorsforgalmi út szerepel tételesen.

Ettől függetlenül a két megyei tanács most azt közölte, hogy szövetkezni fognak

a Kolozsvárt Besztercével összekötő út érdekében, az erről szóló megállapodást még a héten aláírják. Ebben az áll, hogy a két megye önkormányzata megad minden támogatást a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak a közbeszerzési eljárás kiírása, az előtanulmányok elkészítése és a pályázatokhoz szükséges dokumentumok biztosítása érdekében, akár a PNRR, akár más finanszírozási források megpályázása is a cél. A folyamatba bekapcsolják Kolozsvár és Beszterce város önkormányzatát is.

Fontosnak tartják, hogy megvalósuljon az út, mert jelentősen hozzájárulna a régió fejlődéséhez, ugyanakkor

csökkentené a rendkívül forgalmas európai rangú utat is.

Robert Sighiartău PNL-s képviselő, aki novemberben kampányolt a két város közötti gyorsforgalmi út tervével nemrég azt mondta, hogy a pénz biztosítva van a PNRR keretében, viszont a dokumentáció összeállítása versenyfutás lesz az idővel, mivel az Európai Bizottság megköveteli, hogy a fejlesztési tervben szereplő beruházások 2026-ig megvalósuljanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro