// 2026. november 7., szombat // Rezso

Gólzápor Portugáliával, csoportgyőztes a magyar válogatott!

// HIRDETÉS

Az Eb leglátványosabb meccsét játszotta Portugália ellen a magyar válogatott. Döntetlen lett, mint Dzsudzsák Balázs és Cristiano Ronaldo gólpárbaja.

Bernd Storck kihagyta a csapatból az előző két meccsen sárga lapot kapó játékosokat, a középpályára rombolókat (Pintér, Elek) tett a passzolásban erős Nagy Ádám és Kleinheisler helyett, de a csapat így is háromszor vezetést tudott szerezni a most is kizárólag a Ronaldo-Nani párosra játszó portugálok ellen. 

Az első percek rohamait átvészelte a magyar védelem, majd egy szöglet után Gera vágta a kipattanót a bal alsó sarokba. Az angol bíró közben megszórta sárgákkal Juhászékat, így a félidő végén már kevésbé volt szoros az emberfogás, a védelem mögé szabadon belépő Nani pedig ki is használta a lehetőséget.

A második félidő a két 7-esről szólt: a parádét Dzsudzsák nyitotta meg egy sorfalon megpattanó, a léc alá vágódó szabadrúgással. Ronaldo válasza egy sarkazásos gól volt, de öt perc múlva Dzsudzsák ismét átlőtte a portugál védelmet. CR egy fejessel egyenlített, de negyedik magyar gólt pedig a kapufa akadályozta meg Szalai kapáslövésénél. 

Az utolsó félórában már jóval figyelmesebben védekezett Magyarország, több gól nem is esett, az eredmény egyre inkább megfelelt mindkét csapatnak. A végjátékban már a portugálok sem erőltették a gólszerzést, így a labdát saját térfelén passzolgató magyar együttes veretlenül nyerte az F csoportot.

A hétfő este 22 órakor kezdődő nyolcaddöntőben az esti Belgium-Svédország meccs győztese (döntetlen esetén Belgium) lesz a magyarok ellenfele.  

F csoport, 3. forduló: Magyarország-Portugália 3-3

Lyon, xx néző: Vezette: Martin Atkinson (angol)

Magyarország: Király – Lang, Juhász, Guzmics, Korhut – Pintér, Elek – Lovrencsics (Stieber, 83.), Gera (Bese, 46.), Dzsudzsák – Szalai (Németh, 71).

Portugália: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, R. Carvalho, Eliseu – André Gomes (Quaresma, 61.), W. Carvalho, Moutinho (Sanches, 46.), Joao Mário – Nani (Danilo, 81.), C. Ronaldo.

Gólszerzők: Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.), illetve Nani (42.), C. Ronaldo (50., 62.) 

Sárgalap: Guzmics (13.), Juhász (28.), Gera (34.), Dzsudzsák (56.)

A csoport másik mérkőzésén

Izland egy hosszabbítás legvégén szerzett góllal legyőzte Ausztriát, és ezzel megszerezte a második helyet. Az osztrákok az első félidőben 11-est hibáztak, Dragovic ugyanúgy a jobb kapufát találta telibe, mint négy nappal korábban Cristiano Ronaldo.

Ha hidegvérűnek gondoltuk az izlandiakat, akkor most ismerkedjünk meg egy izlandi tévékommentátor gólörömével:

Izland így Angliával játszik a nyolcaddöntőben, míg a portugálokra Horvátország vár.

Izland-Ausztria 2-1

Saint-Denis, Stade de France, 68 714 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)

Izland: Halldórsson - Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson (Ingason, 86.), Gunarsson, G. Sigurdsson, B. Bjarnason – Bödvarsson (E. Bjarnason, 71.), Sigthórsson (Traustason, 80.).

Ausztria: Almer – Dragovic, Hinteregger, Prödl (Schöpf, 46.), Fuchs – Ilsanker (Janko, 46.), Baumgartlinker - Klein, Alaba, Arnautovic – Sabitzer (Jantscher, 78.). 

Gólszerző: Bödvarsson (18.), Traustason (90+4.), illetve Schöpf (60.)

Sárgalap: Skúlason (36.), Sigthórson (51.),  Árnason (78.)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5 pont (6-4), 2. Izland 5 (4-3), 3. Portugália 3, 4. Ausztria 1.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro