A horvátok ismét jobban lőtték a 11-eseket, húsz év után jutottak újra elődöntőbe.
A vb legjobb reakcióideje: Horvátország. A dánok ellen két és fél, most nyolc perc alatt egyenlítették, miután az ellenfél megszerezte a vezetést.
A vb hiú reménykeltője: Mário Fernandes. A brazilból honosított orosz jobbhátvéd a hosszabbítás vége előtt öt perccel fejelte azt a gólt, amellyel az oroszok elodázták a kiesést, hogy a szétlövésben a kapu mellé lőjje a saját 11-esét.
Horvátország új hőse: Danijel Subašić. A Monaco kapusa sérülten védte végig a hosszabbítást, mert csapatának már nem maradt cseréje, de így is volt két látványos védése, majd az első 11-est is kiütötte.
A nap hülye Panenkája: Fjodor Szmolov. Az orosz csatár megpróbált a legendás csehszlovák játékos módjára finoman a kapu közepébe pörgetni, de olyan lassan lőtte meg a labdát, hogy az elvetődő Subašićnak maradt ideje visszanyúlni.
A nap tökös legénye: Ivan Rakitić. Hat nap alatt másodszor állt oda az utolsó 11-eshez, és ismét tökéletesen lőtte.
A meccs Harry-je: Maguire. A vb elsőszámú gólkirály-jelöltje, Kane, ezúttal helyzetbe sem került, de druszája kibillentette a holtpontról a torna eddigi legstatikusabb meccsét. Ez volt Anglia ötödik szöglet után szerzett gólja a vb-n, és három büntetőjükből kettőt szintén sarokrúgások alkalmával harcoltak ki.
A meccs Mikulása: Emil Krafth. A Lustig eltiltása miatt a vb-n először kezdő svéd jobbhátvéd az első gól előtt szögletrúgással ajándékozta meg az angolokat, a másodiknál pedig előzékenyen engedte kapura fejelni Dele Allit.
A meccs kulcsfigurája: Jordan Pickford. Az évtizedeken át kapusgondokkal küszködő angol válogatott a tornán először zárt kapott gól nélkül. Az Everton hálóőre ugyan csak három lövést kellett hárítson, de valamennyi esetben óriásit kellett mentsen.
A vb legerősebb csoportja: G. Mindkét innen továbbjutó csapat, Belgium és Anglia is eljutott az elődöntőkig. Bárhogy is taktikáztak a tartalékokkal megvívott egymás elleni meccsen, mindkettőjüknek bejött a dolog.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.