Az orosz és a horvát válogatott is 11-es párbaj után jutott a legjobb nyolc közé, ahol egymás ellen játszik majd.
A vb leggyorsabb ütésváltása: Mathias Jörgensen és Mario Mandzukic. A dán védő az idei torna leggyorsabb gólját biliárdozta be az 57. másodpercben, a horvát csatár nagyon hasonló körülmények között született válasza pedig 3:40-nél ment be, ilyen gyorsan még sosem volt két gól a világbajnokságok történelmében.
A vb róka fogta csukája: a 4. és 116. perc közötti időszak. Két erős európai középcsapat kinyírta egymást a középpályán és játszott egy nem túl látványos, de roppant intenzív taktikai sakkjátszmát.
A nap Asamoah Gyanja: Luka Modric. A hosszabbítás végén nem tudta belőni a 11-est, a szétlövésben már igen. A ghánaiak csatárával ellentétben neki most összejött a továbbjutás.
A nap tragikus hőse: Kasper Schmeichel. Megfogta Modric büntetőjét a 116. percben, a szétlövésekben is kivédett kettőt, mégis kiesett a csapata. Rajta semmi sem múlott.
A nap horvátja: Danijel Subasic. A Monaco kapusa jóval kevésbé (el)ismert játékos, mint a mezőnyben focizó társai, de aki ötből három 11-est kivéd, az joggal lesz a meccs hőse.

A nap legsótlanabb és -fantáziátlanabb csapata: Spanyolország. Mintha kimondottan vigyáztak volna arra, nehogy valami kreatívat mutassanak azon kívül, hogy a masszívan felálló orosz védelem előtt gurigáznak. A rengeteg passz ellenére nem is tudtak gólt szerezni – egyetlen találatuk sem az ő nevükhöz fűződik.
A nap kabaréba illő gólja: A spanyol gól, amelyet a vendégeknek nagy szívességet téve Ignasevics szerzett – úgy, hogy nem is látta a labdát. Egy beívelt szabadrúgásnál a labdának háttal lebirkózta Sergio Ramost a kapu előtt, így azt sem láthatta, ahogy a sarkán megpattanó labda a tehetetlen Akinfejev kétségbeesett tekintetétől kísérve szép ívben a saját hálójába hull.
A nap kézimunkája: Piqué mérsékelten érthető megmozdulása a saját tizenhatosán belül: egy orosz szöglet után felugrott fejelni, de a kifelé tartó labda átpattant fölötte – erre ő valamiért a magasba emelte a kezét, ami pont jó volt arra, hogy Dzjuba fejese pont eltalálja, és így az oroszok tizenegyessel egyenlíthessenek.
A nap embere: Akinfejev – az orosz kapus a spanyolok két tizenegyesét is hárította.
A nap döbbenetes száma: A spanyoloknak 1006 pontos passza volt a mérkőzésen. Az oroszoknak 191.
A nap premierje: A meccs a vébé első hosszabbítását és büntetőpárbaját is elhozta. És erre a spanyolok nagyon nem lehetnek büszkék.
A nap premierje 2.: A vébék történetének első negyedik cseréje is megtörtént a hosszabbításban – ez az oroszok nevéhez fűződik.
A nap átka: A spanyolokat 1934, 1950 és 2002 után újabb vébén győzi le a házigazda.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.