// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Filozófus kerül a védelmi tárca élére

// HIRDETÉS

Na jó, csak filozófiát végzett. Viszont eddig a gazdasági tárcát irányította. A befutó: Mihai Fifor.

Mihai Fifor szenátor, jelenlegi gazdasági miniszter veheti át az Adrian Ţuţuianu lemondásával megüresedett védelmi miniszteri tisztséget – jelentette be Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden.

A döntést a nap folyamán korábban a PSD vezető testülete hozta meg. A gazdasági tárca vezetését Gheorghe Şimon képviselő veszi át.

Dragnea közölte, a jelölt személyéről még hétfőn este tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt, aki nem ellenezte azt.

Az új tárcavezető kinevezése azt követően vált szükségessé, hogy Adrian Ţuţuianu korábbi tárcavezető múlt héten lemondani kényszerült, mivel az általa vezetett tárca azt közölte: nincs elég pénz a bérekre.

Fifor amúgy végzettségét tekintve bölcsész: filozófiából diplomázott a craiovai egyetemen, majd szociológiai antropológiából doktorált. 2009-ben a Nemzeti Védelmi Kollégiumban elvégezte a Biztonság és jó kormányzás című képzést.

Iohannis államfő 2015-ben elutasította a kinevezését, amikor Victor Ponta őt jelölte a közlekedési tárca élére.

Előző mandátuma idején – amikor Dolj megyei szenátor volt – a szenátus gazdasági és energiaügyi bizottságának elnöke volt.

2009-ben és 2012-ben belügyi államtitkárként is tevékenykedett.

A Fifor helyét átvevő  Gheorghe Șimon 1961-ben született a Máramaros megyei Felsővisón, és a kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett diplomát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro