// 2026. november 7., szombat // Rezso

Fiatalkorúak agyonvertek egy idős nőt Szatmár megyében

// HIRDETÉS

A legfiatalabb elkövető 13, a legidősebb 19 éves.

Rablásnak indult – gyilkossággá fajult: egy 13 éves lány, valamint két, 16 és 19 éves fiú verte agyon seprűnyéllel és karóval, különös kegyetlenséggel a 81 éves Nagy Ilonát a Szatmárnémeti melletti Mikolán. Míg a fiúk börtönbe kerülnek, az abszolút kiskorú lány hazamehet majd.

Az egyedül élő, idős néni holttestét saját házában találták meg szombaton délben. Ekkor kopogott be hozzá az egyik szomszédbeli fiatal, hogy odaadja a kenyeret, amit az idős kora miatt már nehezen mozgó néninek vett, de zárva volt a ház ajtaja – ezt a fiatal gyanúsnak találta, hiszen még pénteken megbeszélték a kenyérvásárlást, riasztotta édesapját és az egyik szomszédasszonyt, akik rosszat sejtve mentek be a házba s pár lépés után meg is látták a néni földön heverő és ágynak dőlő testét. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást és alig két nap leforgása alatt sikerült elfogniuk a gyilkosokat – három gyermeket.

Hétfőn délben, miközben a 19 és 16 éves fiút és a 13 éves lányt a törvényszék épületébe szállították, Pop Marinela főügyész, Vlad Florentin rendőrparancsnok és a nyomozást vezető Marius Gâncă főfelügyelő sajtótájékoztatón számolt be a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság részleteiről. A három fiatal – akik közül kettőt jól ismert az áldozat – pénteken késő este kopogtatott be a házba és az ajtót nyitó Nagy Ilonától pénzt kért. A néni természetesen nem adott, hiszen a házban sem pénz, sem különösebben értékes tárgyak nem voltak – a három gyerek viszont nem hitt az idős asszonynak, hanem egy seprűnyelet és egy karót felkapva akarták „jobb belátásra” bírni, miután szétverték a fejét felforgatták a lakást és rájöttek: valóban nincs semmi elvinni való értéktárgy, majd a véres és ujjlenyomatokkal borított eszközöket a helyszínen hátrahagyva elmentek.

A három gyilkos alacsony életkora és az elkövetés vad erőszakos módja amellyel megölték a 81 éves nénit még a Szatmár Megyei Törvényszék Melletti Ügyészség sokat tapasztalt főügyészét, Pop Marinelát is megdöbbentette.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro