Fiatal írók, költők és színházi szakemberek jelentkezhetnek a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályázataira.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia a korábbi évek gyakorlatához igazodva 2018-ban is meghirdeti pályázatát fiatal írók és költők számára. A 2018-as projektévben összesen 15 pályakezdő alkotó részesülhet anyagi támogatásban. Az Íróakadémia rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségeket biztosít a pályázat nyerteseinek, továbbá műhelymunka lehetőségét és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátítását is.
Olyan, 18 és 25 év közötti pályakezdő tehetségek jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. A pályázat nyerteseivel a KMTG 1 évre szóló, további 1 + 1 évre meghosszabbítható szerződést köt, havi bruttó 120 000 forint erejéig terjedő tanulmányi ösztöndíjjal.
A KMTG továbbá elősegíti a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozók szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.
Az Íróakadémia több korábbi pályakezdője épp a szervezettől kapta meg a lehetőséget arra, hogy önálló kötettel lépjen a műértő közönség elé. A KMTG gondozásában, az Enumeráció debütsorozatban jelent meg például Dezső Katalin Akiket hazavártak és Pejin Lea Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című verseskötete 2017 végén, folyó év áprilisában pedig napvilágot lát Pataki Tamás Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című regénye.
Az Íróakadémia első ízben hirdeti meg Színházi Műhely elnevezésű projektjének pályázatait. A pályázat futamideje alatt 6 fő részesülhet anyagi támogatásban, és a fentebb, az irodalmi pályázatnál is fölsorolt lehetőségekben. A Színházi Műhelybe egyaránt várják mentorok – azaz haladók – és pályakezdők jelentkezését.
A szakmai műhely mentorai közé olyan színházelméleti szakemberek és drámaírók jelentkezhetnek, akik a pályázati év végéig nem töltik be a 40. életévüket, és még nem rendelkeznek állami művészeti középdíjjal. A szakmai-alkotói továbbfejlődés segítésén túl a KMTG célja olyan mentorok képzése, akik a Színházi Műhely oktatói mellett részt vesznek a fiatal tehetségek tanításában. A pályázat nyerteseivel a KMTG 1 évre szóló, további 1 + 1 évre meghosszabbítható szerződést köt, havi bruttó 180 000 forint erejéig.
A Színházi Műhely a pályakezdők számára is nyitott: olyan (18 és 25 év közötti) fiatal tehetségek jelentkezését várják, akik már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. A pályázat nyerteseinek a KMTG 1 évre szóló, további 1 + 1 évre meghosszabbítható tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi bruttó 120 000 forint erejéig, mellyel az oktatásban való részvétel feltételeit biztosítja.
A pályázatok beadásának határideje egységesen 2018. május 15. éjfél.
A pályázatokról további információkat szerezhetnek a KMTG honlapjáról.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.