Nagyon sok a gond Romániában, sőt, tulajdonképpen semmi sincs rendben. Legalábbis ez derül ki a brüsszeli testület jelentéséből.
Románia továbbra is erősen ellenáll a korrupcióellenes intézkedéseknek, magas fokú az adócsalás, egyre csökken a háztartások bevétele, nő az egyenlőtlenség a fizetések között, a közigazgatás nem elég hatékony – ezek a legfőbb kihívások, amelyek továbbra is az ország előtt állnak az Európai Bizottság szerint. A brüsszeli testület szerint Romániában nagyok a hosszú távú fenntarthatósági kockázatok, ennek egyik fő oka pedig a lakosság elöregedésével járó költségek növekedése. Aggódnak például a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt olyan körülmények között, hogy igen alacsony a társadalombiztosítási hozzájárulást fizető foglalkoztatottak aránya annak haszonélvezőihez viszonyítva.
Az egészségügyi költségvetés kockázatait növeli továbbá, hogy a hatóságok nem használják elég hatékonyan a rendelkezéseikre álló erőforrásokat, a „hálapénzek” széleskörű használata pedig továbbra is negatívan befolyásolja a rendszer hozzáférhetőségét, hatékonyságát, illetve minőségét. A jelentéstevők emlékeztetnek, a hatóságok útjára indították az ágazat reformjait, de további erőfeszítésekre van szükség.
Nem működőképes teljes mértékben ugyanakkor a testület szerint az oktatás minőségének javítását célzó stratégia sem, ennek fő oka, hogy nem áll rendelkezésre elegendő emberi és anyagi erőforrás.
Uniós szinten még mindig Romániában a legmagasabb az iskolaelhagyás aránya. Ugyanakkor a rendszer másik nagy gondja, hogy az oktatás különböző szintjein a diákok által elérhető szakokat továbbra sem hangolják össze a piac igényeivel, ami pedig a munkanélküliségi ráta növekedéséhez járul hozzá. Nagy teher az állam számára emellett a szegények számának folyamatos emelkedése: miközben a foglalkoztatottsági ráta nagy vonalakban állandó maradt, egyre csak csökken a háztartások bruttó bevétele, főként a többgyerekes családok a kitettebbek.
Az Európai Bizottság által kiadott dokumentum egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt időben ugyan valamelyest növekedett a rendelkezésre álló európai uniós források lehívása, azonban Románia továbbra is az utolsók között kullog a tagállamok sorában. Gondot okoz továbbá az is, hogy a közbeszerzéseket szabályozó jogszabályi környezet nem elég stabil és nem is koherens.
Nem segíti ugyanakkor a rendszer hatékony működését az sem, hogy a korrupció és az érdekellentétek továbbra is átszövik annak minden szintjét, nem megfelelő az átláthatóság és a kiszámíthatóság sem.
A gondokat alaposan kielemezve az Európai Bizottság illetékesei végül nyolc ajánlást fogalmaztak meg a romániai hatóságoknak, amelyeket a 2014–2015-ös időszakban kell gyakorlatba ültetniük.
Ezekről, illetve további kockázatokról az alábbi linken olvashat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.