// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Felmérik a nyelvi jogaink érvényesülését

// HIRDETÉS

Az RMDSZ mozgalmi jelleget is szán a felmérésnek.

Az RMDSZ ügyvezető elnöksége elindította a nyelvi jogok romániai gyakorlatba ültetésének a teljességre törekvő felmérését – tájékoztatott csütörtöki hírlevelében a szövetség. A Kulturális Autonómiatanács (KAT) júniusban hozott döntése értelmében azt ellenőrzi a szövetség, hogy az önkormányzatokban, az ezeknek alárendelt intézményekben, valamint a központi államigazgatási hivatalok alá tartozó intézményekben hogyan biztosítják az anyanyelvhasználatot azokon a településeken,

ahol a 2002-es népszámlálás idején 20 százalék fölött volt a magyarság aránya.

Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta: év végéig elkészül egy olyan adatbázis, amelybe bekerül valamennyi, magyarok által is lakott erdélyi település helységnévtábláinak, közintézményei névtábláinak a fényképe. Az adatbázisba az is bekerül, hogy milyen mértékben érhetők el magyar nyelven a közérdekű helyi információk a település hivatalos honlapján.

A felmérés egy második – novemberben induló, és több időt igénybe vevő – körében azt vizsgálják meg valamennyi településen, hogy milyen mértékben lehet magyar nyelven fordulni a hivatalhoz. Ez ügyben valamennyi érintett polgármesteri hivatalt kérdőívvel keresnek meg, de

a magyar önkormányzati képviselőkön keresztül azt is ellenőrzik, hogy megfelelnek-e a valóságnak a hivatal által adott válaszok.

A jövő évi önkormányzati választások előtt egyértelművé akarjuk tenni, hogy aki az RMDSZ részéről önkormányzati mandátumot vállal, az kiemelt fontosságot tulajdonít ezeknek a kérdéseknek" – mondta Székely István. Hozzátette, hogy mozgalmi jelleget is szánnak a felmérésnek, hiszen azt tapasztalják, hogy elsősorban a román többségű településeken nem szívesen élnek anyanyelv-használati jogaikkal a magyar emberek. "Azt gondolják: ha magyarul írt kérvénnyel fordulnak a román polgármesterhez, nagyobb a valószínűsége annak, hogy negatív válasz érkezik a kérésükre" – magyarázta az alelnök.

A Kulturális Autonómiatanács elnöki tisztségét is betöltő politikus azt is hozzátette, hogy az RMDSZ elkészítette már az árnyékjelentését arról, hogy az állam miként tesz eleget azoknak a kötelezettségeinek, amelyeket a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának a ratifikálásával vállalt. Az így begyűjtendő adatok az árnyékjelentést kiegészítő esettanulmányok elkészítését teszik lehetővé.

Fotó: RMDSZ/Vakarcs István

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro