// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Felmérés: milyen a román nép és az LGBT-közösségek viszonya?

// HIRDETÉS

A G4 Media által megrendelt közvélemény-kutatás alapján nem túlzunk, ha azt mondjuk: felhőtlennek éppen nem nevezhető.

A G4 Media megrendelt egy közvélemény-kutatást LGBT, hagyományos család, egyházak, pártok témában, az Avantgarde el is végezte, tessék, itt az eredmény.

Arra a kérdésre, hogy szerintük az LGBT-értékek versus hagyományos értékek vitának van-e alapja, avagy inkább mesterségesen gerjesztett témáról van szó, a válaszolók majdnem fele nem tudott vagy nem óhajtott válaszolni, 34 százalék szerint mesterségesen gerjesztett ügyről van szó, 21 százalék szerint viszont igenis van alapja a vitának.

A nagy bombaként ható (bár egy tulnyomó részben ortodox ország esetében borítékolható) nem-eurokonform válasz arra a kérdésre érkezett, hogy

vajon kellene-e több jogot adni az LGBT-kisebbségnek.

A válaszolók alig 12 százaléka szerint kellene, 57 százalék szerint nem kellene, 32 százalék nem válaszolt.

A másik érdekes válasz a hagyományos család szerepének törvényben való rögzítésére vonatkozó kérdésre vonatkozott. A válaszolók 62 százaléka szerint bizony törvényben kellene rögzíteni a hagyományos család szerepét, 14 százalék szerint nem kéne, 24 százalék nem válaszolt.

Olyan kérdéspár is volt, hogy melyik politikai párt támogatja inkább az LGBT-közösséget, illetve a hagyományos családot. A leginkább LGBT-barát párt az USR-PLUS szövetség, a leginkább hagyományos családbarát párt pedig a PSD, a válaszolók szerint.

Azt is firtatták a kérdezők, hogy

vajon zajlik-e az LGBT-ideológiát népszerűsítő kampány, illetve LGBT-ellenes kampány az országban.

A válaszolók 35 százaléka szerint bizony zajlik LGBT-kampány, 19 százalék szerint nem, 46 százalék nem válaszolt. Ami az LGBT-ellenes kampányt illeti, a válaszolók 21 százaléka szerint van ilyen Romániában, 31 százalék szerint nincs, 48 százalék nem válaszolt.

Ugyanezt a kérdést feltették a kérdezők a hagyományos értékrendre vonatkozó kampányokkal kapcsolatban is. A válaszolók 36 százaléka szerint van hagyományos értékrendet népszerűsítő vonatkozó kampány LGBT-propaganda, 19 százalék szerint nem, 45 százalék nem válaszolt. Ami a hagyományos értékrend-ellenes kampányt illeti, a válaszolók 26 százaléka szerint van ilyen, 34 százalék szerint nincs ilyen, 40 százalék nem válaszolt.

A felmérésben azt is megkérdezték, beleszóljon-e az (ortodox) egyház a hatóságok döntéseibe. A válaszolók meglepően nagy százaléka (58%) szerint ne szóljon bele, 24 százalék szerint a témától függően szóljon bele vagy ne, 8 százalék szerint pedig nyugodtan szóljon csak bele.

A felmérés során 900 embert kérdeztek meg, telefonos interjú formájában.

Raport National - Iulie 202... by Laurentiu Sirbu

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro