Viszont a homoszexualitást erkölcsileg rossznak tartja a nagy többség.
Románia lakosságának 82 százaléka erkölcsileg rossznak tartja a homoszexualitást – derül ki a Pew Research Center közép-kelet európai országokra kiterjedő kutatásából.
A megkérdezettek 95 százaléka azt mondta, hogy hisz Istenben, 44 százalék naponta imádkozik, de csak 21 százalék jár hetente templomba. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox, a válaszadók 74 százaléka szerint az ortodox vallás szorosan kapcsolódik a román nemzeti identitáshoz, 66 százalék pedig felsőbbrendűnek tartja a saját kultúráját. A megkérdezettek 47 százaléka szerint a Biblia tanításait szó szerint kell értelmezni. A válaszadók egy százaléka mondja magát ateistának.
A 18-34 éves korosztály 33 százaléka elfogadhatónak tartja a melegházasságot, ez az arány a 35 évesnél idősebbek körében 23 százalék.
A válaszadók 72 százaléka elkötelezett a házasságon belüli hagyományos nemi szerepek mellett, például egyetért azzal, hogy a házasságban a férjé a döntő szó.
Romániában a megkérdezettek 52 százaléka szerint demokratikus vezetésre van szüksége az országnak, de 28 szerint bizonyos helyzetekben nem demokratikus kormányzat kell.
58 százalék szerint az ortodox egyházat közpénzből kell támogatni, 46 százalék szerint pedig a kormányzati politikáknak ösztönözniük kellene a vallási értékek és a hit terjesztését.
A megkérdezettek fele azonban úgy véli, az államnak világinak kell maradnia, az egyház pedig túl sokat foglalkozik a pénz- és hatalomszerzéssel. 58 százalék szerint az abortusznak törvényesnek kell lennie.
A felmérés romániai része 1360 fő megkérdezésével készült, hibalehetősége 4,5 százalék.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.