// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
INSCOP

Felmérés: 4 százalékra csökkent George Simion 17 százalékos előnye – hírmix

// HIRDETÉS

Az alsósófalvi rét elárasztásával mentenék meg a parajdi sóbányát. Kolozsváron is márkaképviseletet nyit a világ egyik vezető elektromosautó-gyártója, a kínai BYD.

Zárul az olló

Egy friss, de nem nyilvános közvélemény-kutatás adatai szerint jelentősen csökkent a különbség George Simion, az AUR jelöltje és Nicușor Dan független jelölt között az elnökválasztás második fordulója előtt. A felmérést az INSCOP Research készítette, de az intézet saját szabályzatára hivatkozva nem publikálta hivatalosan az eredményeket – ennek ellenére kiszivárogtatták a számokat.

// HIRDETÉS

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy George Simion 52 százalékon, míg Nicușor Dan 48 százalékon áll. A különbség tehát alig 4 százalékpont, ráadásul az arány „52-vel kezdődik, de kevéssel haladja meg, míg Dan esetében 47-tel, de szintén felfelé mozdul” – fogalmaztak a források.

A számokat nem kommentálta hivatalosan az intézet, de Remus Ștefureac, az INSCOP igazgatója pénteken Facebook-posztban megerősítette: a két jelölt közti különbség már csak 4 százalékpont.

Ștefureac felidézte, hogy a különbség két héttel korábban még 17 százalékpont volt, ám ez az előny „néhány nap alatt elolvadt”, részben a gazdasági bizonytalanság miatt. Szerinte a második fordulóban természetes, hogy a különbségek szűkülnek, hiszen „amit az egyik nyer, azt a másik veszíti el”.

A kutatásból az is kiderül, hogy várhatóan 10 százalékkal nő a részvétel a második fordulóban. Míg az első fordulóban az INSCOP előzetesen 50 százalékos részvételt becsült (a tényleges arány végül 53% lett), most több mint 60 százalékos részvétel is elképzelhető. Ez azt jelentené, hogy nagyjából egymillió új választópolgár jelenhet meg az urnáknál május 18-án.

A felmérés nem tartalmazza a külföldön élő román állampolgárok szavazatát, akik az elmúlt választásokon, és az első fordulóban is jelentős szerepet játszottak a választási eredmények alakításában.

Komoly veszélyben a parajdi sóbánya

Önkénteseket várnak homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok úgy döntöttek, hogy elárasztják a település határában található rétet a paradji sóbánya megmentése érdekében – olvasható a Sóvidék Televízió Facebook-oldalán.

A homokzsákokra a víz elterelése érdekében van szükség. A munkálatok szombat délben kezdődtek, az önkénteseket Alsósofalván, a régi termelőszövetkezet helyén várják, és arra kérik őket, hogy hozzanak magukkal lapátot.

Nyágrus László, Parajd polgármesterre a Székelyhonnak elmondta, a Korond-patak vízmennyiségének csökkentését igyekeznek megoldani a bánya védelmében, ezért született pénteken döntés a patak eltereléséről. Jelenleg homokzsákokat készítenek, hogy ha szükséges lenne a felhasználásuk, készenlétben legyenek. A tervezett elárasztás lakóházakat nem veszélyeztetne.

A sóbányánál szombaton is több mint 130-an dolgoznak a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán. A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint pénteken a bányavállalat székhelyén tanácskozást tartottak a legsürgősebb teendőkről az összes érdekelt fél részvételével. A részvevők arra a következtetésre jutottak, hogy az eredetileg javasolt megoldás – a Korond-patak medrének vízszigetelése – csak részben valósítható meg.

A helyszínen jelenleg 11 nagy kapacitású motoros szivattyú, négy kotrógép, egy buldózer, négy homlokrakodó, egy traktor és tíz 25 tonnás dömper segítségével zajlanak a munkálatok.

A felügyelőség közleménye szerint szombaton folytatják az érintett területek vízszigetelését a további szivárgások megakadályozásáért. A munkálatok alatt szüneteltetik a víz eltávolítását a tárnákból. Korábban próbálkoztak a patakmeder erdőn keresztül történő elterelésével is, de talaj szerkezete miatt ez sem bizonyult megoldásnak.

A vállalatnál tartott tanácskozás részvevői szerint a sóbánya hosszú távú stabilitásának megteremtéséhez sürgős beruházásokra van szükség.

Build Your Dreams

A világ egyik vezető elektromosautó-gyártója, a kínai BYD hivatalosan is belépett a román autópiacra. A vállalat már megnyitotta első bemutatótermeit Bukarestben, de országszerte kíván terjeszkedni. A cég vezetői stratégiai helyszínként említik Kolozsvárt.

Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke elmondta: bizakodással tekintenek a romániai terjeszkedés elé a következő években, és céljuk, hogy a fenntartható technológiáik minél több ügyfél számára elérhetővé váljanak.

A romániai vásárlók már most elérhetik a BYD kínálatát, amelyben tisztán elektromos és plug-in hibrid modellek egyaránt szerepelnek. Az egyik zászlóshajónak számító modell, a SEALION 7 – egy nagy teljesítményű elektromos SUV –, 4,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, és akár 502 kilométeres hatótávval büszkélkedhet.

A teljesen elektromos kategóriában található a SEAL szedán is, amely akár 570 kilométeres hatótávra képes a WLTP-szabvány szerint. A hosszabb utakra alkalmas, nagyobb hatótávú SEAL U DM-i plug-in hibrid SUV több mint 1000 kilométert képes megtenni a hagyományos üzemanyag és az elektromos hajtás kombinációjával.

A városi közlekedéshez igazodó ATTO 2 kompakt SUV szintén elérhető lesz. Ez a modell is a a BYD saját fejlesztésű és gyártású Blade akkumulátorával működik.

A BYD elsőként Bukarestben nyitott bemutatótermeket, a Țiriac Auto és a DAB Auto partnerei révén, de 2025 végéig több mint 30 márkaképviseletet terveznek nyitni országszerte. A terjeszkedési stratégia részeként az alábbi városokban is várható a BYD jelenléte: Kolozsvár, Ploiești, Brassó, Iași, Temesvár, Konstanca, Pitești és Craiova.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS