// 2026. november 7., szombat // Rezso

Felizzottak a diákneuronok

// HIRDETÉS

Mert elkezdődött Kolozsváron a 17. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. Úgy tanácskoznak, mint a huzat. Mi megtudtuk, mit nyögünk.

Ünnepi megnyitóval kezdődött a 17. ETDK, mert az maga is ünnep - köszöntött mindenkit a kolozsvári BBTE dísztermében dr. Soós Anna rektorhelyettes, aki a Pallas lexikont ütötte fel, hogy ihletet kapjon az ünnepi beszédhez.

És megtartotta a legjobbat

Már a neten forgatja a Pallast, innen idézte, hogy az „universitas a tudományosságnak központja, hol a tudományok összességének főbb ágazatait tudós szakférfiak művelik és a tudományos életpályákra készülőknek tanítják”. De ebből a lírai rész a fontos, ezt idézte a rektorhelyettes is: „Elsőben együtt voltak az emberek: tanítók és tanulók alkották együtt az egyetemet.” 

Mint a TDK-n, ahol a tanárok mentorkodnak, a diákok saját kutatásaikhoz közvetlen irányítást kapnak tőlük, és vélhetően mindenki élvezi ezt a szellemi együttlétet.

Ezt az önkéntes pluszmunkát legfeljebb oklevéllel honorálják, itt épp Szabó Á. Töhötöm szakmányban szignózza őket a diákbarát tanároknak. Kemény munka, ha valaki a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet igazgatja.

A diákvezetők is köszöntöttek, de olyan formálisak, merevek és üresek voltak, hogy egy Heló! jobban esett volna. Hiányzott a forrásanyag. De legalább nem nyúzták el. Annyi maradt meg, hogy Talpas Botond itt is elmondta, hogy jövőre Kolozsváron zajlanak majd az OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójának munkálatai, először a magyarországi határokon túl. 

Rekordot döntenek a diákok

idén, 327 dolgozatot mutat be 378 egyetemi hallgató, aki több mint kétszáz témavezető oktató irányításával dolgozott, munkájukat pedig 157-en bírálják el a következő 3 napban - tudtuk meg Kisgyörgy Réka programfelelőstől. A szervezők számát nem is merte említeni. 

Két és fél napig zajlanak a szekcióülések, vasárnap állófogadással zárul az egész buli. Közben a más városokból érkezett diákok már javában beleásták magukat Kolozsvár kocsmakultúrájába, egy részük pedig most áll fel tapsolni a harmadéves színisek vizsgaelődásának végén a bölcsészkaron.

Az ünnepi megnyitó az Extravaganza vonósnégyes minikoncertjétől vált extravagánssá, majd dr. Mezey Barna, az ELTE rektorának előadásától

tudományossá és emberivé.

Mert ő meg is hatódott a helyszíntől: elmondta, hogy nagyapja valószínűleg épp ugyanebben a teremben vette át annak idején tanári diplomáját, és vele kezdődött a családban az oktatói pálya, amelyet azóta sem hagytak el. 

Azt is elmesélte, miért egyedi a TDK hagyománya térségünkban: mert ez volt az egyetlen olyan egyetemi tevékenység a kommunizmusban, amelybe nem szólt bele az állampárt. Ezért szerették a diákok szervezni és kutatásokkal készülni rá.

Ő maga egyébként jogtörténész, és előadásának csak a címe volt enyhén riasztó: Regionális jogfejlődésünk európai problémái. A tartalma kifejezetten érdekes volt, azt taglalta és illusztrálta, hogy az európai jog- és társadalomfejlődésben hogyan tett szert Közép-Kelet-Európa a megkésettségre. 

A megkésettség kifejezést tisztán technikai értelemben használta, például az államszervezés itt és a többi periférián 500 évvel később kezdődött, mint a mag-Európának számító karoling birodalom területén. Amelynek nyugati felén fekszik most nagyjából Franciaország, keleti felén Németország.

Ez a terület szervesen fejlődött, maga találta ki, milyen is legyen a középkori keresztény európai állam- és társadalmi modell. Míg a perifériák (brit szigetek, Ibériai-félsziget, Skandinávia, Itáliai félsziget, Nyugat-Balkán, Kárpát-medence) nagyjából 500 éves késéssel láttak ehhez hozzá, és 50-100 év alatt alakultak ki a királyságok, szerveződött meg az egyház, alakították feudálissá a társadalmat vállalt kényszer hatására, létező modellek adaptálásával.

Ennek következményeit a mai napig nyögjük a napi politikában is. Mert az egyik következmény épp a nem autonóm társadalom, amelynek működésébe mindig felülről nyúl bele a politikai vezetés legtöbbször a jog eszközével. (A római jog jó példa a késői modellátvételre, ezt Magyarországon a reformkori értelmiségiek és politikusok vezették be. Egyes konfliktusokat még utána is Werbőczy 1514-ben befejezett Tripartitumára hivatkozva oldottak meg a bíróságok.)

A társadalom a saját szabályai szerint szeret működni, ami nem esik mindig egybe a jogi szabályokkal, ezért folyamatosan diszfunkciók lépnek fel, amelyeket folyamatosan korrigálni kell. Egy ilyen társadalom "igényli" is a folyamatos állami beavatkozást, bár nem feltétlenül vágyik rá. És emiatt alakult ki az elitben a messianisztikus tudat. Ezt is nyögjük, még ma is.

Kiváncsi lettél az előadás szaftos részleteire? Jöttél volna el. 

Mi pedig innen drukkolunk a diákoknak, hogy legalább ilyen érdekes bemutatókat tartsanak. Holnap reggel indul a verseny!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro