// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Fél Kolozsvár kiment magyarnapozni

// HIRDETÉS

Az Illés50 tarolt, a színház és a koncertek teltházzal futottak, a Fogoly utca rabul ejtett. Számot vetettek a szervezők.

Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után a központi szervezőcsapat mérleget vont, elsősorban számokban.

Az idei Kolozsvári Magyar Napokon az Illés50 tartolt: az eső ellenére 23-25 ezer érdeklődő jött el meghallgatni a főtéri koncertet. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak.

A közel 500 rendezvénynek 

több mint 180 ezres látogatottsága volt. A résztvevőknek hozzávetőlegesen 10-20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen zavarta meg eső, zápor, zivatar. 

A Magyar Napokon 90 főből álló szervezői stáb, továbbá 200 önkéntes munkálkodott. A nyolc napos kulturális seregszemlét 57 országból interneten követték nyomon. 

A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem volt fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolc méteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt.

A hangsúlyosabb román kommunikációnak 

köszönhetően növekedett a román érdeklődők száma a fesztiválon. A kolozsvári román várostársaink körében leginkább a Szimfonik Live produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a városnéző séták, a kiállítások, a Jézus Krisztus Szupersztár és a fesztiválutca kínálata aratott sikert. 

Az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja és Facebook-oldala is túlszárnyalta a tavalyi érdeklődést. A www.magyarnapok.ro oldalt augusztus 16. és 25. között 36 ezer felhasználó látogatta meg, és összesen 210 ezer oldalt tekintettek meg. Augusztus 17-25. között a rendezvény Facebook-oldalán közel 33 ezer egyéni felhasználó tájékozódott, akik összesen közel 1.500.000-szer kattintottak a bejegyzésekre. 

Fotók: Bethlendi Tamás

A rendezvény ideje alatt 57 országból közel tízezren követték élőben az esti koncerteket a TransylvaniaCam jóvoltából, Románián kívül kiemelten Magyarországról, az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, Svédországból, Hollandiából és Írországból. 

A hétfői hangosítási problémákat leszámítva jelentős fennakadásoktól mentesen sikerült lebonyolítani a nyolc napos rendezvényt. Akárcsak tavaly, idén sem árnyékolta be a Magyar Napokat semmilyen incidens, ami elsősorban a kiváló közönségnek, de emellett hangsúlyosan a helyi és a megyei önkormányzat alá tartozó rendfenntartó szervekkel való jó együttműködésnek köszönhető. 

A rendezvényt 101 támogató és közel 100 partnerszervezet támogatta, ajánlott fel programokat.

Öt év alatt megháromszorozódott

az önkéntesek száma, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről a rendezvény lebonyolításában való aktív részvétel iránt. Idén román és angol önkéntes is színesítette a palettát, és külön kiemelendő, hogy a legidősebb önkéntes az idén töltötte be 69. életévét. 

Az 5. Kolozsvári Magyar Napok SMS-kampányában indított nyereményjáték keretében 686 SMS érkezett augusztus 27-ig, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Aki a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a jövő évi rendezvény megvalósításához, az szeptember 30-ig küldhet SMS-t a 8842-es számra KMN tartalommal. 

A Kincses Kolozsvár Egyesület és a szervezők a jövő évi viszontlátás reményében ezúton is köszönik a támogatóknak, a partnerszervezeteknek, a médiatámogatóknak, az önkénteseknek, és nem utolsó sorban a kiváló közönségnek a támogatást és a részvételt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro