// 2026. október 19., hétfő // Nándor

Falugondnokságra tanítanák az erdélyieket

// HIRDETÉS

Magyarországon már régóta működik, és jól.

A falugondnokság Kárpát-medencei kiterjesztéséről kezdődött kedden háromnapos tanácskozás a Torockón működő Duna-házban.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke (képünkön jobbra) nyitóbeszédében a közösségek önszerveződésének és önellátásának a fontosságát hangsúlyozta. A magyarországi falugondnokság rendszerét kezdeményező Kemény Bertalan gondolatát idézve jelentette ki: „ember nélkül semmi nem lehetséges, intézmény nélkül semmi nem tartós". Hozzátette, a falugondnoksághoz is először olyan ember kell, aki nem munkának, hanem szolgálatnak tekinti, hogy törődik a falusi emberek ügyes-bajos dolgaival, viszont a szolgálat intézményesülésére is szükség van ahhoz, hogy a feladatot tartósan elvégezzék.

Az Országgyűlés alelnöke a népfőiskolai mozgalmat is a falugondnoksághoz hasonló önszerveződő folyamatként mutatta be, és a helyi értéktárak összeállítását is hasonlóan fontos feladatnak tekintette. Elmondta, Magyarország mintegy 600 településén állították össze a helyi értéktárat, és az a cél, hogy ezt a munkát a Kárpát-medence egészében elvégezzék a helyi magyar közösségek. Úgy vélte, minden közösség számára sikerélményt adhat a saját értékeinek a megismerése, és aki ismeri a saját értékeit, az a más értékeit is jobban megbecsüli.

Kozma Judit, a Falugondnokok Vas és Győr-Moson-Sopron megyei egyesületének a társelnöke, a tanácskozás egyik szervezője (balra) az MTI-nek elmondta: erdélyi, vajdasági és kárpátaljai szakembereket hívtak a torockói tanácskozásra, hogy együtt gondolkozhassanak a falugondnokság Kárpát-medencei kiterjesztéséről. Hozzátette, ez azért nehéz, mert Magyarországon 1993 óta állami feladat a falugondnokság biztosítása, más országokban egyelőre hiányzik ehhez a törvényes keret.

Kolumbán Gábor székelyföldi vidékfejlesztési szakember hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió által biztosított források felhasználásával kell fenntarthatóvá tenni Erdélyben a falugondnoki szolgáltatást, és „az eltartottság állapotából el kell jutni az önfenntartásig".
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro