// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ezzel védekezik Borbély

// HIRDETÉS

Az RMDSZ politikai alelnöke szerint alaptalan az új feljelentés, amit tettek ellene, és jogtalan, hogy új büntetőeljárást indít az ügyészség.

Borbély László ma egy lépéssel közelebb került mentelmi jogának elvesztéséhez, mivel a képviselőház jogi bizottsága jóváhagyta, hogy a DNA bűnvádi eljárást indítson ellene. A bizottsági véleményezés után az ügyben a képviselőház plénumának is szavaznia kell.

„Jogállamban a Büntetőtörvénykönyv azt írja elő, hogy bűnügyi dossziékat csak abban az esetben lehet újranyitni, amennyiben új bizonyítékok kerülnek elő, az én esetemben pedig, ez egyáltalán nem áll fenn” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ma Bukarestben, a jogi bizottsági meghallgatását követően, amelynek során a képviselőházi testület úgy döntött, jóváhagyja mentelmi jogának megvonását.

„Ennek a feljelentésnek, amely több mint 3 évvel az ügyem lezárása után érkezett, semmi köze nincs a 2012-ben lezárt ügyhöz. Ami a dossziéba, a régi adatok mellé bekerült, nem több mint egy 1 oldalas feljelentés, amelyet egy úgynevezett „kapcsolatember” tett le 2014. december 29-én a nagyváradi Korrupcióellenes Hatósághoz (DNA). Ez a személy vallomásában azt állítja, egy nagyváradi üzletembertől átvett egy bizonyos pénzösszeget, amelyet egy benzinkútnál átadott egy ismeretlen személynek, akitől majd hozzám jutott volna el a pénz. 

A dossziéban nyoma sincs annak, hogy az ügyészek a legalapvetőbb előzetes kutatást elvégezték volna annak érdekében, hogy kiderítsék a bűncselekményre utaló elemeket. Nem ellenőrizték le, hogy van-e igazságalapja a szóban forgó feljelentésnek, és nem hallgatták ki azt a személyt sem, akitől a feljelentés értelmében, a pénzösszeg származott. Három napra rá mégis elküldték az ügyészség kérését a Legfelsőbb Bírósághoz” – fogalmazott Borbély László. 

Hozzátette: a büntetőperrendtartás szerint az ügy újraindítását kizárólag az előző ügyet lezáró ügyész kérhette volna, de ezt a tényt is figyelmen kívül hagyták.

„Én sem a nagyváradi üzletembert, aki a pénzt adta volna, sem pedig az önfeljelentést megíró személyt nem ismerem, arról nem is beszélve, hogy az üzletember nevéhez kötődő cégeknek információim szerint semmilyen szerződésük nem volt a Román Vízüggyel, tehát okafogyott az az állítás a feljelentésből, hogy ilyen szerződésekért adták volna ezt az összeget. Egyszóval a feljelentés hemzseg a valótlanságoktól és az ellentmondásoktól, és minden törvényes eszközt fel fogok használni arra, hogy ezt be is bizonyítsam” – hangsúlyozta Borbély László.

Elmondta, a mostani közhangulatra való tekintettel fontos, hogy a hasonló ügyek minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, átláthatóan kezeljék ezeket, hiszen elfogadhatatlan, hogy bármikor bárki bemehet az ügyészségre, megírhat egy rosszindulatú feljelentést, és annak alapján minimális ellenőrzések nélkül bárki ellen elindulhat az eljárás. 

Fotó: Banga Előd-Ernő / RMDSZ

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro