// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ezúttal a horvátok igázták le a törököket

// HIRDETÉS

Végig jobban játszottak a délszlávok, és megérdemelten győzték le Fatih Terim tanítványait.

Visszavágtak a horvátok a törököknek a 2008-as Európa-bajnokságon elszenvedett vereségért: a franciaországi Eb D csoportjának első, vasárnap délutáni mérkőzésén Luka Modric góljával 1-0-ra felülmúlták Turanékat.

Nem totojáztak a csapatok, azonnal egymásnak estek, amolyan igazi déli temperamentummal, és ez a második percben máris gólhelyzetet eredményezett: egy ellentámadás végén balról Srna tálalt Rakitic elé, aki épp hogy a hosszú alsó mellé pörgetett.

Az iram a továbbiakban sem csökkent, gólhelyzet azonban nemigen adódott. A legközelebb Rakitic állt hozzá, aki a török 16-oson belül Srna beadása után fejelt a kapu irányába, de az egyik török védőt találta el.

A horvátok a továbbiakban is fölényben játszottak, ez azonban igazi gólveszélyt a továbbiakban sem eredményezett. Perisic baloldali elfutása utáni beívelését követően Brozovic magasan az égbe fejelte a labdát, majd hasonlóan eredményesen járt el Srna mások oldalról jövő passzát követően is.

A horvátok javára szólhat ugyanakkor, hogy a törökök viszont még ilyen helyzetekig sem jutottak.

A délszláv együttes viszont tovább nyomott: Badej már egész jól célzott, a kapu közepe felé tartó lövését viszont Volkan könnyedén megfogta.

Aztán a 29. percben a törökök egy kontra végén majdnem vezetést szereztek: Gönül beadását Tosun fejelte kapura hat méterről, a horvát kapus azonban résen volt.

Ha gólhelyzetben nem is, az ellenfél leamortizálásában jeleskedtek a törökök: Tosun egy légi párbaj során úgy fejbe könyökölte Corlukát, hogy a horvátnak fölrepedt a fejbőre. Az akció nyomán a török sárga lapot,a horvát pedig egy turbánt kapott.

Aztán a horvátok góllal álltak bosszút: kevéssel az első félidő vége előtt egy szöglet után a törökök középre szabadítottak fel, a Real Madrid sztárja, Modric pedig 22 méterről jobbal, kapásból kilőtte Volkan kapujának jobb alsó sarkát.

A második félidőt egy petárda robbanása vezette föl a török szurkolótábor előtt, jelezve, hogy a francia biztonsági rendszer a fokozott terrorveszély ellenére sem kijátszhatatlan, emellett viszont a törökök is kirobbanóbb formát mutattak: a Fatih Terim által a szünetben becserélt Sen bombája majdnem utat talált a horvát kapuba.

A horvátok kapufával válaszoltak: Rakitic szerzett labdát a középpályán, és gyönyörű szólóval vágtatott végig a török térfélen, ám a kaputól 20 méterre buktatták. A szabadrúgást Rna a felső lécre vágta. Nem sokkal később újabb óriási helyzetet hagyott ki: egy támadás után a kipattanó labda a tizenhatos bal oldalán üresen álló játékoshoz került, aki senkitől sem zavartatva ballal, laposan mellé lőtt, majd Brozovicon volt a sor, hogy kihagyjon egy kedvező helyzetet - ő a változatosság kedvéért a kapu fölé lőtt.

Fatih Terim cserékkel próbálta fölfrissíteni a törököket, de - bár megpróbáltak támadni - igazi helyzethez nem jutottak.

Cserében a másik oldalon Perisic Mandzukic beadása után újabb felső lécet fejelt.

A törökök továbbra sem tudtak gólveszélyt teremteni, Erkin közeli szabadrúgása is a horvát kapus kezében landolt. Erre válaszként Perisic került ziccerbe, amit azonban Volkan jól kifutva hárított.

A végén a törökök megpróbáltak kiharcolni az egyenlítést, de erre az ötperces hosszabbítás sem volt elég, így a végig látványosabban és szebben játszó horvátok megérdemelten húzták be a győzelmet.

D csoport, 1. forduló:
Horvátország-Törökország 1-0 (1-0)
Párizs, Parc des Princes, 42 ezer néző, v: Jonas Eriksson (svéd)

gólszerző: Modric (42.)
sárga lap: Strinic (80.), illetve Tosun (31.), Balta (48.), Sen (91.)

Horvátország:
Subasic - Srna, Corluka, Vida, Strinic - Modric, Badelj, Brozovic, Rakitic (Schildenfeld, 90.), Perisic (Kramaric, 86.) - Mandzukic (Pjaca, 93.)

Törökország:
Babacan - Gönül, Topal, Balta, Erkin - Tufan, Inan - Özyakup (Sen, a szünetben), Calhanoglu, Tosun (Mor, 69.) - Turan (Yilmaz, 65.)
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro