Románia elkötelezett az Európai Unió értékei mellett.
A bukaresti külügyminisztérium sajtóközleményben erősítette meg pénteken Románia elkötelezettségét az Európai Unió értékei mellett, arra reagálva, hogy előző nap az ország hét európai uniós partnere és szövetségese közös állásfoglalásban fejezte ki aggodalmát a román igazságszolgáltatás átszervezésével kapcsolatban – írja az MTI.
A minisztérium jelezte: nyitott a valós és konkrét párbeszédre most, hogy az igazságszolgáltatási törvénymódosításokat véglegesítette a parlament, és az Európai Bizottsággal is folytatni akarja a konzultációt.
A közlemény szerzői szerint a külföldi partnereknek a román parlament képviselőivel folytatandó párbeszédre kellene alapozniuk a témáról szóló elemzéseiket, s Romániában a polgárokat érintő egyetlen kezdeményezést sem fogadnak el parlamenti vita és a közvélemény tájékoztatása nélkül.
A jogállamiság erősítése és a korrupcióellenes harc a román kormány prioritásai közé tartozik – hangoztatta a minisztérium.
Korábban Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is párbeszédre hívta a közös nyilatkozatot aláíró hét nagykövetet. Az ALDE elnöke azt mondta: kizárva a rosszindulat lehetőségét csak arra tud következtetni, hogy a törvénymódosítások miatt aggódó nagykövetek nem tájékozódtak elég alaposan a témáról.
Mint ismeretes, csütörtökön Franciaország, Németország, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország bukaresti nagykövete figyelmeztette Romániát: ne gyengítse meg igazságszolgáltatása függetlenségét és a korrupcióellenes harcot az igazságszolgáltatás átszervezésére irányuló törvénytervezetekkel.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.