De nem ez volt a fő programpontja.
Egy energiaital piacra dobásának ceremóniájára érkezett Bukarestbe Mike Tyson. Habár a híradások nem említik, az amerikai bokszlegenda vélhetően a Lengyelországban gyártott Black Energy italt reklámozta, ahogy már korábban is az arcát adta a termék marketingkampányához.
(Az egy másik történet, hogy mennyire illik a nemi erőszakért korábban börtönbüntetésre ítélt Tyson a Black Energy állítólag szexuális energiát felturbózó, Sexenergy nevű italához.)
A bemutató után Tyson megérkezett a parlamentbe, ahol megtekintette, hol is zajlanak a szenátus és a képviselőház munkálatai. Azazhogy a szenátus üléstermében nem tudott szétnézni, mivel zárva volt, de a képviselőházat megtekintette, sőt, le is ült az ülésvezetői székbe és odacsapott néhányszor a rendteremtő kalapáccsal.
(null)
(null)
A volt sportolót PNL-honatyák fogadták, de ott sürgölődött Ilie Năstase, az egykori teniszcsillag is, aki váltott néhány szót Tysonnal, sőt, megegyeztek, hogy együtt vacsoráznak. A sztárra várakozó politikusok arról beszélgettek, hogy Tyson az élő példa arra, hogy mennyire vissza lehet illeszkedni a társadalomba a büntetés letöltése után.
Tyson azt mondta: tetszik neki a parlament épülete, de a politikát „kellemetlennek” tartja, mivel csak a győztes számít. Azt nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Donald Trumpot támogatja az amerikai elnökválasztáson.
A tetovált arcú bokszolót testőrei megpróbálták távol tartani az újságírók hadától, stábja pedig dühösen káromkodott, amikor a parlament hegynyi épületében rossz irányba vezették őket. Tysont aztán egy hátsó ajtón keresztül menekítették ki az újságírók karmaiból.
Nem mindenki örült Mike Tyson látogatásának, Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke meg is jegyezte kedden, hogy a parlamentre nézve nem tartja megtisztelőnek a börtönviselt bokszoló látogatását.
Tysont 1992-ben hat év börtönbüntetésre ítélték nemi erőszak miatt, a büntetésről három évet le is ült. A bokszolót egyébként korábban rengetegszer letartóztatták erőszakos balhéi miatt. Egyik leghíresebb incidense az volt, amikor 1997-ben egy meccsen kiharapott egy darabot ellenfele, Evander Holyfield füléből.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.