// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Ezt is megértük: Románia az oltakozás csúcsára tör. Szó szerint!

// HIRDETÉS

Lelassult folyamat ide, érdektelenség oda, az oltáskampány koordinátorai még mindig elő tudnak állni egy-egy meredek ötlettel.

Elképzeltük, amint az oltáskampány koordinátorai csücsültek egy asztal körül a hétfő reggeli gyűlésen, és testületileg azon törték a fejüket, hová lehetne még „telepíteni” egy vagány oltópontot. Aztán egyszer csak kigyulladt a képzeletbeli villanykörte valaki feje fölött: létre kéne hozni egyet jó magasan, egészen pontosan az ország legmagasabban fekvő útszakaszán, a Transalpinán.

De ott sem akárhol, hanem az útvonal legmagasabb pontján, az Urdele hágón, 2145 méter magasban. A terv úgy néz ki, hogy naponta 10 és 18 óra között működne az oltópont, ahol a Pfizer és a Johnson&Johnson vakcinájával oltanák be az arra járó turistákat, már azokat, akik szívesen összekötnék a kellemeset a hasznossal.

Az oltakozással kapcsolatos napi adatok alapján egyébként szó sincs arról, hogy a kampány a csúcson lenn, épp ellenkezőleg: az elmúlt 24 órában alig 16 455 személy kérte az ingyenes vakcinák valamelyikét, ebből 9213-an első alkalommal. Jelenleg a lakosság 23,72 százaléka van túl mindkét dózison (4 579 778 személy).

Az országos stratégiai központ adatai alapján 28 új koronavírusost azonosítottak 4011 PCR- és 7865 antigén gyorsteszt alapján. Egyetlen haláleset történt az elmúlt 24 órában, ehhez még hozzáírtak 44 korábbit, 402-en kórházban lábadoznak, 65 páciensnek súlyos az állapota.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro