// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Ezért vonná meg Gyurcsány a határon túliak szavazati jogát

// HIRDETÉS

2004 decembere óta semmi sem változott az exkormányfő háza táján.

Miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek? - ezzel indokolta Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát.

Mint arról beszámoltunk, a DK aláírásgyűjtésbe kezd a szavazati jog megvonása érdekében. Gyurcsány kedden este egy budapesti nagygyűlésen jelentette be hivatalosan, hogy pártja célja az:

ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

Mint mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek. Ne Sydneyből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer - hangsúlyozta a politikus a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban.

Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, ám az a céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát".

Úgy vélte: 2004 óta folyamatosan tematizálja a közbeszédet és

szembeállít magyart magyarral az a kérdés, hogy miként kell együttműködnie a trianoni trauma után a határon belül maradt és a határon kívül rekedt magyarságnak.

Miniszterelnökként azt képviselte, hogy a trianoni trauma felszámolható, a többi közt a határok légiesítése által az új európai közös hazában. Ezzel szemben - folytatta - azt gyanította, hogy a Fidesz magyarsága semmi más, mint a párt hatalmi törekvései szolgálatába állított eszköz.

Azt mondta: a 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz a határon túli magyarok szavazatával szerzett kétharmados többséget. „Az ehhez szükséges egy mandátum a határon túlról jött" - fűzte hozzá.

Kitért arra is: miközben egy Angliában dolgozó romániai magyar levélben adhatja le szavazatát, addig Magyarországról elszármazott sorstársának adott esetben sok száz kilométert kell utaznia ezért a legközelebbi konzulátusra vagy a nagykövetségre. Ez a helyzet nem azért alakult ki, mert a Fidesz egyesíteni akarja a nemzetet, hanem azért, mert „a párt korifeusai" kiszámolták, hogy a határon túli szavazó a Fideszre, a Magyarországról "külföldre menekült" választó az ellenzékre voksol. És ezt az állapotot az Alkotmánybíróság is jóvá hagyta - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy a 2018-as országgyűlési választás a legkevésbé lesz tisztességes a rendszerváltás óta. Sokan mondhatnák, hogy nem érdemes részt venni rajta, mert részvételükkel igazolják a Nemzeti Együttműködés Rendszerét - mondta, hozzátéve: mégis úgy gondolják, hogy „nem teszik le a fegyvert", mert távolmaradásukkal asszisztálnának a Fidesz korlátlan hatalmának kiépítéséhez.

Nem a DK jó szereplése a végső cél, hanem hogy Orbán Viktor rendszere kisebbségbe szoruljon és új kormánya legyen az országnak; ma még a DK egyedül nem tud győzni, ezért az a dolguk, hogy azokkal keressék az együttműködést, akikkel osztoznak egy európai Magyarország közös víziójában - mondta Gyurcsány Ferenc.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro