// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Ezek Kövesi menesztésének a lépései

// HIRDETÉS

Nem könnyű kirúgni egy főügyészt, de nem is lehetetlen. A háttérben politikai machinációk sora indulhat be.

Tudorel Toader igazságügy-miniszter csütörtök esti, maratoni hosszúságú, időnként tragikomédiába hajló sajtónyilatkozata végén közölte: Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész menesztését kezdeményezi az általa elkövetett alkotmánysértések miatt.

Egy főügyész menesztése azonban nem egyszerű, és hiába tartozik hivatalosan az igazságügy-miniszter irányítása alá, elmozdítása nem csupán a tárcavezetőn múlik.

A folyamat beindult, az igazságügyi tárca pedig az igazságszolgáltatás működését szabályozó 303/2004-es törvény értelmében megküldi a Kövesi felmentésére vonatkozó javaslatot – természetesen az azt alátámasztó érvekkel együtt – a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM), valamint az államfőnek.

A procedúra során kötelező kikérni a CSM álláspontját is, amelyet a testület ügyészi részlege fogalmaz majd meg. Az állásfoglalás azonban nem kötelező érvényű, csupán konzultatív, vagyis Klaus Iohannis államfőnek, aki az ügyben a végső döntést meghozza, nem kell feltétlenül alkalmazkodnia hozzá. Márpedig ő már korábban is közölte: tökéletesen elégedett mind Kövesi, mind a DNA működésével.

Az igazságszolgáltatás bugyraiban jártas elemzők szerint a Kövesi menesztését akaró kormányoldal – elsősorban Liviu Dragnea, a nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – első körben akár még nyerhet is, a CSM-tagok politikai szimpátiája alapján ugyanis a mérleg a kormányoldal felé billenhet, a voks egyetlen szavazaton múlhat, és a többség elvileg PSD-ALDE-párti.

Márpedig hiába konzultatív csupán a CSM állásfoglalása, ha egy szakmai szervezet is támogatja Kövesi menesztését, az jókora nyomást helyez az államfőre, hogy ő is fogadja el azt.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy Iohannis akár ez esetben is belemenne a korrupcióellenes főügyész menesztésébe. Ugyanis az elmúlt években folyamatosan az igazságszolgáltatás politikummal szembeni védelmezőjének szerepében tetszelgett, márpedig ezt egy pillanat aalatt lenullázná, ha kirúgná Kövesit.

A kormányoldalnak ebben az esetben két lehetősége van. Kezdeményezhetik az államfő tisztségéből való felfüggesztését. Ezt a parlamenti többség csont nélkül megszavazná, és alapvetően teljesen mindegy, hogy az ezt követően kötelező módon kiírt népszavazáson a polgárok többsége támogatja-e Iohannis végleges menesztését, vagy, ami valószínűbb, nem.

A felfüggesztés időszaka alatt ugyanis az államfői jogköröket a második legnagyobb rangú közméltóság, a szenátus elnöke veszi át. Márpedig ő jelenleg nem más, mint Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, aki már számtalanszor bírálta mind Kövesi, mind a DNA tevékenységét, vagyis csont nélkül aláírná a menesztéséről szóló határozatot.

A másik lehetőség, hogy a kormánypárti többség úgy módosítja az igazságügyi törvényeket, hogy az államfőnek többé ne legyen beleszólási joga a főügyészek kinevezésébe, illetve menesztésébe. Ez azonban hosszadalmas folyamat, és bizonyos, hogy az ellenzék és az államfő is megtámadná az alkotmánybíróságon a módosítást.

Ráadásul Iohannis már tavaly belengette egy, az igazságügy témájában tartandó népszavazás kiírását, ami mozgósíthatná a kormányellenes erőket. Persze kérdés, hogy konkrétan mi is lehetne a kérdés egy ilyen referendumon, és mennyire járhat érdemi eredménnyel egy véleménynyilvánító népszavazás.

Arról nem is beszélve, hogy akár vissza is üthet, hiszen a PSD sokkal hatékonyabban képes mozgósítani a szavazótáborát, mint az ellenzéki pártok.

Jelenleg tehát számos forgatókönyv létezik, egy dolog azonban bizonyos: idén sem fogunk unatkozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro