// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ez a cikk viszont Orbán Viktor tusványosi beszédéről szól

// HIRDETÉS

Pontosabban arról, hogyan látják a román lapok a miniszterelnök kijelentéseit.

A keddi román lapok Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédével foglalkoznak; a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű.

A szabadelvű Gândulban Lelia Munteanu az Orbán Viktor: egy zseb-Putyin című írásban egy karizmatikus, meggyőző, ám ugyanakkor „veszélyes kisiklásokra” hajlamos vezetőként írta le a miniszterelnököt, akinek állítólag az a legnagyobb gondja a liberalizmussal, hogy az nem szolgálja a nemzeti érdeket és nem óvja a közvagyont. A cikkíró szerint ezt úgy kell érteni, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett nem liberális államszerveződés valójában a revizionizmusnak teremt keretet és ilyenként egész Európa számára veszélyt jelent.

A jobboldali román államfőhöz közel álló Evenimetul Zilei, és a hasonló irányultságú Hotnews.ro portál is közölte Vladimir Tismaneanu Orbán Viktor szédületes irányváltása című elemzését. Az Amerikában élő politológus szerint Orbán Viktor, aki „a polgári demokrácia nagyszerű ígéreteként érkezett” a politikába és Nagy Imre 1989-es újratemetésén mondott beszédével örökre beírta magát Kelet-Európa történelmébe, most a „putyini rendőrállamot dicsőíti”, egyre inkább egy tekintélyelvű „etnokrácia” felé fordul, amely már „fojtogatja a demokráciát”.

Az Orbán politikája Kelet-Európát veszélyezteti című írásában Cristian Cămpeanu, a jobboldali beállítottságú România Liberă vezércikkírója úgy vélekedett, hogy a magyar miniszterelnök „emberarcú fasizmust” javasolt a liberális demokrácia helyett tusnádfürdői beszédében. A szerző szerint Orbán Viktor a civil szférát és a szabad sajtót „külföldről pénzelt” ellenségként próbálja elhallgattatni és szerinte ez a „rossz példa” ragadós lehet azokban a kelet-európai országokban, ahol a demokrácia még nem elég érett.

A liberális Adevărul blogrovatában Demény Péter közölt cikket Orbán Viktor sötét karizmája címmel. A szerző vitába szállt Sabin Gherman erdélyi újságíróval, aki Orbán Viktor gazdasági eredményeit dicsérte. Demény szerint ugyanis minden diktátornak megvan a maga jó oldala, ez azonban nem feledteti a Brüsszellel szemben folytatott „faragatlan” diskurzust, vagy azt, hogy idegengyűlölő „ál-értelmiségiekkel” vette körül magát – állította a cikkíró.

A Ziarul Financiar gazdasági lapban Bogdan Cojocaru arról cikkezett, hogy Orbán Viktor a szingapúri, kínai, indiai, orosz és török modellt akarja követni, vagyis olyan országokét, amelyek nem a „hagyományos nyugati értékek” útján járnak. A cikkíró szerint a magyar miniszterelnök által dicsért országok közül csak az államkapitalizmust megtestesítő Szingapúr tekinthető fejlett és stabil gazdaságnak, a többi állam egy főre eső GDP-je nem, vagy alig magasabb a magyarnál.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro