// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Exhumálták Márton Áron püspök földi maradványait

// HIRDETÉS

Érckoporsóba helyezik a mostani fakoporsót, azt pedig a gyulafehérvári templom egy publikusabb részén helyezik el.

Exhumálták Márton Áron erdélyi római katolikus püspök földi maradványait csütörtökön a gyulafehérvári püspöki székesegyház altemplomában – tájékoztatta az MTI-t Potyó Ferenc érseki helynök. Az exhumáló bizottság 17 tagját Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérte fel a feladatra.

Amint a helynök elmondta: a püspök maradványait tartalmazó fa koporsót kivették a kripta eddig elfalazott cellájából, és egy érckoporsóba helyezték. Hozzátette: a székesegyház déli mellékkápolnájába szarkofág alakú kőkoporsót készítenek, és ebbe kerül majd a püspök maradványait tartalmazó érckoporsó. Az érseki helynök szerint mindezzel azt szeretnék lehetővé tenni, hogy bárki leróhassa kegyeletét a boldog emlékezetű püspök előtt, és imádkozhasson a boldoggá, majd szentté avatásáért.

Potyó Ferenc hozzátette: Márton Áron tisztelete eddig is sok embert vonzott a gyulafehérvári székesegyházba, akik imájukban a püspök közbenjárását kérték, és koszorúkat, kokárdákat helyeztek el a kripta elé. A kedvükért mindig kinyitották az altemplom bejáratát, de nehézkes volt a lejutás. Ezen próbálnak változtatni azzal, hogy a hamvak a templomba kerülnek.

A helynök elmondta, a sírkamra kibontása után megállapították, hogy Márton Áron koporsója ép maradt, csupán az alsó deszkái kezdtek korhadni, a püspök teste mumifikálódott, temetkezési öltözete nem foszlott szét. Hozzátette, 

a püspök teste akkor válik ereklyévé, ha megtörtént a boldoggá avatása. 

Felidézte: Márton Áron nem a börtönben halt meg, így nem tekinthető az egyház vértanújának. Ezért a boldoggá avatásához egy olyan csoda leírása is szükséges, amely a közbenjárására történt. Ez egy orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás leírása lehet, mely azt követően következett be, hogy a gyógyulás érdekében Márton Áron közbenjárásáért imádkoztak.

Potyó Ferenc elmondta: Márton Áron kőszarkofágját szeptember 29-én, halála 36. évfordulóján leplezik le egy ünnepi szentmise keretében, melyre a romániai katolikus püspöki kar valamennyi tagját, a testvéregyházak püspökeit és a magyar kormány képviselőit is meghívták.

A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet 

a Világ Igaza címet adományozta neki.

A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. 

Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.

A magyar kormány nemzetpolititikai államtitkársága 2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának az évét Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro