Mert amíg Közép-Európa a határvédelmet erősítené, a nyugati tagállamok még mindig a migránsok szétosztását mantrázzák.
Minden tagállam számára nyilvánvaló, hogy a külső határok védelme nem elégséges, amennyiben a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos találkozójának csütörtöki tárgyalásait követően péntekre virradóan.
Merkel elmondta, hogy a migráció külső dimenziói tekintetében, különösen a külső határok védelme terén komoly előrelépésekről lehet beszámolni, ami egyebek mellett a Törökországgal, Líbiával és számos afrikai országgal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhető.
Elmondta, a találkozón világossá tette, hogy a meglévő szabályozásokban foglaltak megvalósítása nem működik kielégítő módon, ugyanis
Ezzel kapcsolatban az álláspontok nem változtak, a belső szolidaritás megvalósulása érdekében még nagyon sok munkára van szükség - húzta alá.
Merkel a találkozót megelőzően tett nyilatkozatában is azt hangsúlyozta, hogy nemcsak „a külső határokon történő migrációkezelésben kell szolidárisnak lenni (...), ez jó és fontos, de belső szolidaritásra is szükség van".
Megfigyelők szerint a német kancellár ezzel egyebek mellett arra utalhatott, hogy miközben a visegrádi államok vezetői a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról döntöttek, sem Csehország, sem Lengyelország, sem Magyarország nem vesz részt a menedékkérők EU-n belüli elosztására szolgáló mechanizmusban.
Csütörtökön, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóját megelőzően tartott V4-es találkozó keretében a tanácskozó vezetők a magyar V4-elnökség koordinálásával a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról döntöttek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök részvétele mellett.
A visegrádi országok arról határoztak, hogy az európai uniós és más, kétoldalú támogatási programokhoz nyújtott hozzájárulásaikon kívül 35 millió euró felajánlásával támogatnak egy, az olasz kormány által vezetett és az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek kora hajnalban, összegezve a csúcstalálkozó első napjának eredményeit megállapította: az uniós vezetők egyetértettek a brüsszeli csúcstalálkozón a migráció úgynevezett külső kérdéseiben - a határvédelemben és a migránsok megállításában a határokon kívül -, de
A nyilatkozat a miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg az éjfélen túlnyúló megbeszéléseket követően.
„Kézitusa volt, afféle politikai kézitusa. A jó hír, hogy egyetértettünk a migráció úgynevezett külső kérdéseiben: határvédelem és a migránsok megállítása a határon kívül. A rosszabb hír az, hogy továbbra sem értünk egyet a betelepítések és a bevándorlás kérdésében. Továbbra is sokan vannak - nagyok és erősek - azok, akik nem megállítani akarják a migrációt, hanem be akarják hozni a migránsokat Európába, és utána pedig kötelező erővel szét akarják osztani. Így Magyarországra is akarnak betelepíteni idegeneket, migránsokat, dacára annak, hogy mi ezt egyáltalán nem akarjuk" - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a videóban úgy fogalmazott, hogy „a közép-európaiak jól harcoltak, a lengyelek, a csehek, a szlovákok a szlovénok és mi is".
„A hadállásokat meg tudtuk őrizni, de az ellenfeleinket nem tudtuk meggyőzni. A vita nem fejeződött be, a bíró a vitát felfüggesztette. Most néhány hét szünet következik. Márciusban újra találkozunk, és folytatódik a küzdelem a bevándorlás kérdése körül" - mondta Orbán Viktor.
Megjegyezte, hogy a kétnapos uniós csúcstalálkozó péntek reggel folytatódik, de ezúttal már gazdasági és pénzügyi kérdések lesznek a napirenden.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.