A lényeg: nem érdemes kütyükön aláírogatni, se lefotózni az otthon, kézzel aláírt papírt. Mert büntetésbe kerülhet.
Ugye, éjszakai kijárási tilalom van nálunk. Aki este tizenegy és reggel öt óra között el akarja hagyni a lakását, egyrészt nyomós indokkal, másrészt egy saját felelősségű nyilatkozattal teheti meg.
És innen kezdődött a káosz (mint tavasszal). A részleges karantén bevezetésekor a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) létrehozott egy platformot, ahol digitálisan ki lehetett tölteni a saját felelősségű nyilatkozatot és persze, alá is lehetett írni, hiszen ez volt a projekt lényege. Igen ám, de az érvényes törvények szerint Romániában a hiteles aláírást kétféleképpen lehet megejteni: vagy saját kezűleg, vagy a hatóságilag engedélyezett digitális aláírással. Mivel a platform egyik feltételnek sem felelt meg, a STS szépen levette az aláírás rubrikát, melynek következtében az oldal olyan lett, mint egy szimpla szövegszerkesztő, vagyis gyakorlatilag értelmét vesztette. Persze, ott is ki lehet tölteni, aztán az ember szépen kinyomtatja, aláírja és mehet is. De akkor minek odamenni?
Továbbá: a hatóságok nem fogadják el a mobileszközökös applikációkon kitöltött és aláírt nyilatkozatokat sem. Hogy miért? Az érvényes törvénykezés alapján az ily módon kitöltött dokumentum tulajdonosa nem vonható felelősségre, ha esetleg megszegi, amit a nyilatkozatban leírt.
Továbbá: ügyvédi források szerint az előre (papíron) kitöltött, kézzel aláírt, majd telefonnal lefotózott nyilatkozat képe sem elfogadható, ugyanis egy kézzel aláírt dokumentum nem hatóságilag engedélyezett eszközzel készített képéről van szó. Tehát jog szerint a fotót felmutató ember megbüntethető. Jó, mi?
Vagyis a digitálisan kitöltött saját felelősségű nyilatkozat működik, ha az ember a végén saját kezűleg aláírja, vagy beszerez egy hatóságilag engedélyezett digitális aláíró kütyüt, ami a hírek szerint potom 96 euróba kerül (áfa nélkül), három éves használatra!
Tehát, hogy valami rend is legyen a káoszban: akit a rendőr éjnek idején megállít az utcán, és mobilon kitöltött vagy lefotózott nyilatkozatot mutat fel, azt bizony megbüntethetik. És tudjuk, a bírság 500 és 2500 lej között mozog. Szóval nem biztos, hogy érdemes kockáztatni.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.