// 2025. július 18., péntek // Frigyes
Csapatmunka

Érvénybe lépett az árréskorlátozás, az Egyesült Államok tart a külhoni magyaroktól – keddi hírmix

// HIRDETÉS

És ezért korlátozza a magyar állampolgárok részvételét a könnyített vízumprogramban.

Az Egyesült Államok a külhoni magyarok miatt korlátozza a magyarországiak vízummentességét

Bár a külhoni magyarokkal szemben már eddig is szigorúan lépett fel Washington (tavaly óta, a nem a jelenlegi Magyarország területén született magyar állampolgároknak a szülőhelyük szerinti amerikai külképviseleteken kellett a vízumigénylést benyújtani), a Magyarországon született magyar állampolgárok az amerikai vízummentességi program keretében az elektronikus utazási engedélyezési rendszerrel (ESTA) turisztikai vagy üzleti céllal akár 90 napra is könnyedén beutazhattak az országba.

Ám kedden az Egyesült Államok azonnali hatállyal korlátozta a magyar útlevéllel rendelkezők részvételét a könnyített vízumkibocsátási programban „biztonsági kockázatokra” hivatkozva. A közlemény szerint Magyarország 2011 és 2020 között körülbelül egymillió embernek adott magyar állampolgárságot „anélkül, hogy megfelelő biztonsági intézkedésekkel igazolták volna a személyazonosságukat”. Az USA aggályai miatt a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA érvényességi ideje két évről egy évre csökken, illetve egyszeri használatra korlátozódik. Az MTI által közölt belügyminisztériumi tájékoztatás szerint az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól, amit nem adtak ki, „mert a külhoni magyarok biztonsága a tét”. A belügy szerint, a mostani döntés Joe Biden bosszúja.

Mától minden olcsóbb?

A Marcel Ciolacu által vezetett bukaresti kormány ígéretéhez híven, augusztus elsején érvénybe lépett az árréskorlátozás, amely 14 alapélelmiszerre vonatkozik. A június 30-án elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében az árréskorlátozás olyan alapélelmiszerekre vonatkozik, mint például a liszt, a tej, olaj, cukor, a friss csirke- és sertéshús, a friss gyümölcs és zöldség, a fehér burgonya. Florin-Ionuț Barbu mezőgazdasági miniszter a Digi24-nek adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte az árakat, melyek jelenleg 30-50 százalékos csökkenést mutatnak, a korlátozási időszak után is fenn fogják tartani. Szerinte az intézkedés rá fogja vezetni a lakosságot, hogy hazai termékeket vásároljon, és védeni fogja fog az infláció által sújtott kis- és középkeresetűek vásárlóerejét. Azt hogy a mindennapi vásárló már érzi-e az árcsökkenést, így az első napon nehéz megmondani, már csak azért is, mert mint a Krónika hírportál rámutat,  például a Profi üzletlánc már a július 15–16-ai hétvégétől bevezette a korlátozást, a Mega Image pedig egy nappal a rendelet hatályba lépése előtt csökkentette néhány a listán szereplők termék árát. Az Agerpres azt is megírta, hogy Versenytanács ellenőrzi majd, hogy a gyakorlat követi-e az előírást, és várhatóan hétvégére elkészülnek az első kimutatásuk arról, hogy milyen mértékben alkalmazzák a cégek az alapélelmiszerek drágulását fékező intézkedést.

Túl sokáig volt betegszabadságon, így elvesztett mandátumát egy polgármester

A Brăila megyei Roșiori polgármestere, Neculai Soceanu elvesztette mandátumát, mert a törvény által megengedettnél hosszabb ideig volt betegszabadságon. Tény, hogy már valószínűleg beleporosodott a székébe, hiszen az ötödik mandátumát töltötte. Az ügy kapcsán egyébként a község jegyzője nyújtott be jelentést a prefektúrára, nehezményezve, hogy a polgármester többet volt betegszabadságon, mint amennyit a közigazgatási törvénykönyv megenged. Ennek alapján a brăilai prefektus, Iulian Timofei aláírta a rendeletet, amely határidő előtt megszünteti a polgármester mandátumát. Mielőbbi felépülést neki!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Sánta Miriám

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kovács Csenge: „Más ember lettem az Annapurna-körút után”

Varga László Edgár

A 24 éves érmihályfalvi lány nepáli kalandjai egy Instagram-bejegyzésre írt e-maillel kezdődtek.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta
Krónika

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta

Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak
Székelyhon

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak

Vonatbaleset történt Gyimesközéplokon, Antalokpataka településen szerdán dél körül. Hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ezért mentőhelikopter is a helyszínre érkezett.

// még több főtér.ro