Nyolc erdélyi társulatért izgulhatunk idén a Magyar Színházak 26. Kisvárdai Fesztiválján június 20. és 28. között.
Huszonöt előadást láthat a közönség a Magyar Színházak 26. Kisvárdai Fesztiválján, amelyet idén június 20. és 28. között rendeznek meg. A felső-szabolcsi kisvárosban zajló fesztivál versenyprogramjában tizennyolc előadás szerepel, versenyen kívül további hét produkciót láthatnak az érdeklődők. A magyarországi és határon túli színházak előadásainak három helyszín, a Művészetek Háza, a Várszínpad és a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában berendezett Rákóczi Stúdió ad helyet – derül ki a fesztivál honlapján közzétett programtervezetből. Az előadásokat Stuber Andrea újságíró-színikritikus válogatta, a zsűriben Gothár Péter, Láng Annamária és Koltai Tamás ül majd.
A nyitó előadást június 21-én tartják: a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház adja elő Sziveri János költészetét megidéző, Az ember komédiája című darabját. Ezt követi a hivatalos megnyitó, majd Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés komédiáját láthatja a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában.
A versenyprogramban a nyitó nap két előadása mellett szerepel a marosvásárhelyi társulat Euripidész klasszikusával, az Alkésztisszel Székely Csaba átiratában; Gerhart Hauptmann A patkányok című darabja az Újvidéki Színház tolmácsolásában; Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című drámája a marosvásáhelyi Yorick Stúdió színrevitelében; Tadeusz Slobodzianek Ilja próféta című darabja a Vajdasági Tanyaszínház előadásában; valamint Brestyánszki Boros Rozália Vörös című műve a budapesti Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciójában. A szabadkai társulat három másik darabbal, Biljana Srbljanovic A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled), Szerbhorváth György Van valami bejelentenivalója? és Tasnádi István Tapasztalt asszony című művével is versenyez Kisvárdán.
A csíkszeredai Csíki Játékszín Gogol A revizor; a Kassai Thália Színház Egressy Zoltán Portugál; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Nyikolaj Koljada Murlin Murlo; a Komáromi Jókai Színház Harold Pinter Árulás; a Nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú; a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Kincses Réka A Pentheszileia-program; a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Máté Angi regénye alapján írt Csipke című darabbal, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Shakespeare Hamletjével indul a kisvárdai fesztivál díjaiért.
Versenyen kívül bemutatkozik Kisvárdán az Orlai Produkciós Iroda, a budapesti Katona József Színház és József Attila Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a kassai TeatRovás Műhely.
A színházi előadások mellett koncertek és kiállítások is színesítik a programot. Június 20-án, a fesztivál nulladik napján a főtéri színpadon koncertet ad Vásáry André, Kállay–Saunders András és Kasza Tibor, június 27-én a kolozsvári Loose Neckties Society zenél, a záró napon pedig a környékbeli amatőr zenekarok szereplésével megrendezik a IV. Kisvárdai Rockmaratont.
A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület által összeállított „... vagy nem lenni" című tárlat a magyar holokauszt színházi áldozatainak állít emléket, a Napról Napra című hagyományos fotókiállítás pedig a fesztivál eseményeit örökíti meg. A közönség emellett megtekintheti Kiss Borának, a csíkszeredai Csíki Játékszín színésznőjének Álmot a világnak, álmot az ÁlomVilágnak című képzőművészeti kiállítását is.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.
Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.
Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.
Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.