// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Erdélyi nagymacskák a kosárlabda-bajnokság döntőjében

// HIRDETÉS

A nagyváradi Oroszlánok és a marosvásárhelyi Tigrisek csatáznak az aranyért.

Teljesen kisajátították a romániai kosárlabdát az erdélyi-partiumi csapatok. Miután a nőknél Sepsiszentgyörgyre került a Román Kupa és a bajnoki cím is, a férfiaknál pedig Kolozsvárra a kupa, a Nagyváradi VSK és a Maros KK fogja megvívni a férfi bajnoki döntőt. 

Ez az első szezon, amelyben nincs regáti csapat a fináléban, és mindkét résztvevő első trófeájára hajt.

A nőkkel ellentétben, ahol már 26 alkalommal nyert bajnokságot erdélyi vagy partiumi együttes (Kolozsvár 14, Arad 10, Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy 1-1 alkalommal), a férfiaknál a rendszerváltás előtt kizárólag bukaresti csapatok győztek, az elmúlt 12 évet pedig a Sebastian Ghiţă PSD-politikus tulajdonában levő CSU Asesoft Ploieşti uralta. 

A Kárpátokon túlra csupán négy bajnoki cím jutott: a Kolozsvári U négyszer (1992, 1993, 1996, 2011), a Nagyszebeni CSU (1995, 1999) és az Aradi West Petrom (2001, 2002) kétszer lett első. Tavaly nyáron viszont Ghiţă feloszlatta a 11 bajnokságot behúzó csapatát, így aztán 

szabad lett a pálya a többiek előtt. 

Az alapszakaszt ugyan a Steaua nyerte, de a rájátszásban beindult Maros KK az elődöntőben 3-1-es összesítéssel kiejtette a bukaresti együttest. Ez már a második olyan párharc volt, amelyet pályahátránnyal indulva nyert meg a vásárhelyi csapat, amely előtte Craiovát 3-0-val intézte el. 

Az alapszakasz végén zsinórban hatszor vesztő Maros KK-nál nagyon bejött az áprilisi edzőváltás, a litván Audrius Prakuraitis helyére lépő Szászgáspár Barnabás vezérletével négyből négyszer nyert idegenben a csapat, és mindhárom hosszabbításba torkolló meccsét is behúzta. 

Nagyvárad ezzel szemben Kolozsvári U-BT-nek törlesztett a bajnoki elődöntőben, amelytől alig egy hónapja hazai pályán kapott ki a Román Kupa fináléjában. 

A váradiak elbírták a csapatot sújtó sérüléshullámot,

amelynek következtében hetek óta csak öt külföldi játékost tudnak foglalkoztatni a megengedett hat helyett. A csapatot hét éve irányító Cristian Achim edző három év alatt a negyedik döntőjére készülhet, az idei kupafinálé mellett 2014-ben a bajnokságban és a kupában is ezüstérmes lett a csapat.

Második helyekkel azonban Vásárhelyen is tele van a padlás, 2013-ban és a 2015-ben a bajnoki döntőt bukták el Ploieşti ellen, tavaly pedig a kupában kaptak ki Temesvártól. A váradiak ellen pedig látványosan nem ment nekik ebben a szezonban, az alap- és középszakasz mind a négy meccsét a VSK nyerte. De pont a Maros KK mutatja meg a legjobban, hogy a rájátszás mennyire más műfaj: tavaly a hatodik, idén az ötödik helyről indulva menetelt be a döntőbe.

Május 21-én megkezdődik az egyik csapat három győzelméig tartó sporttörténelmi mérkőzés-sorozat, amelynek végén valakik végre felemelhetik az évek óta áhított kupát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro