Fancsali Ernő az Európai Szabad Szövetség képviseletében járja sorra a barcelonai szavazóköröket. A részvétel magas, a voksolás egyelőre nagyobb incidensek nélkül zajlik.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) több más képviselője mellett Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke is megfigyelőként vesz részt a Katalóniában ma zajló előrehozott regionális választásokon, bár nem hivatalosan, mert – mint fogalmaz – Spanyolország nem ismeri el a választási megfigyelőket, „azokat a harmadik világba valónak tartja”.
Háromnapos kiküldetése során Fancsali egyébként részt vett a szintén EFA-tag Esquerra Republicana Catalunya (Katalán Köztársasági Baloldal) kampányzáró rendezvényén, valamint azon az EFA által szervezett konferencián, melynek témája volt a katalán politikai helyzet.
Fancsali beszámolója szerint a részvétel nagyon magasnak ígérkezik, de a voksolás egyelőre nagyobb incidensek nélkül zajlik. „A részvétel nagyon nagy, a hangulat egyelőre jó, de kisebb incidensekrol hallotunk, megpedig arról, hogy néhány vidéki szavazókörben lezarták a szavazást, mert eltűntek szavazólapok. Az emberek készülnek az utcára, de hivatalos, szervezett eredményvárót nem lehet nyilvános térben tartani” – mondta el a Főtérnek.
Az elszakadáspárti tábor bizakodó, bár valószínűleg lesznek kérdőjelek a választás után. „A függetlenségpártiak idegesek, mert a Spanyolország-pártiak szándékosan hibáznak függetlenségpárti körzetekben, de egyébként optimisták, és – a mérések alapján – biztosak benne, hogy nyernek. A koalíciókötés bonyolultabb ügy, de borítékolható, hogy a függetlenségpárti erőknek többsége lesz” – nyilatkozta a néppárti politikus.
És hogy mi lesz a választás után a függetlenséggel? „A függetlenséget kikiáltották, ez nem egy játék, amit újrakezdenek. Katalónia független, de megszállás alatt van, ez egy kényszerválasztás, amit a katalán függetlenségiek nem ismernek el, de az eredményét igen. Ezután a köztársaság építésén fognak dolgozni, nincs visszaút” – összegzett.
A katalánok sorban állnak a szavazókörök előtt|Fotó: Fancsali Ernő, Barcelona
A hírügynökségek szerint is szokatlanul hosszú sorok voltak csütörtök délelőtt a szavazóhelyiségeknél Katalóniában, ahol azonban a látszat ellenére az eddigi részvételi adatok nem haladták meg a két évvel ezelőttit.
A közvélemény-kutatások 80-82 százalékos rekordrészvételt valószínűsítettek, szemben a két évvel ezelőtti 75 százalékkal – számol be az MTI.
„Sosem láttam még választásokon ekkora sort” – nyilatkozott egy várakozó az El País című napilapnak még kora reggel, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt, és mások is hasonló megállapításokat tettek más helyszíneken.
A reggeli tömeget több szavazó szerint is vélhetően az okozta, hogy most munkanap van, és sokan munkába menet ejtették útba a szavazóhelyiségeket.
A voksolás a beszámolók szerint békésen és zavartalanul zajlik, a helyiekben érezhetően nagy a szavazási kedv.
Történelminek nevezte a választást több katalán pártvezető, elnökjelöltek és politikusok is, miután leadták a szavazatukat, és mindannyian szavazásra buzdítottak nyilatkozataikban.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök Twitter-oldalán üzent Brüsszelből, ahol azt írta: „Október 1-jének szelleme vezessen minket!” A volt katalán elnök és egykori kormányának négy tagja a belga fővárosból követi a szavazás alakulását, ahol egy konferenciaközpontban késő délutántól nyilvánosan kommentálják majd az eseményeket.
Catalan Teen Casts Proxy Vote For Puigdemont In Divisive Regional Election
Puigdemont nevében, szimbolikusan egy 18 éves első szavazó katalán lány voksolt, noha a politikus leadhatta volna szavazatát a brüsszeli konzulátuson vagy kérhetett volna levélben történő szavazást is.
A voksolás zavartalanságát 17 ezer rendfenntartó biztosítja, több mint 12 ezren a katalán rendőrség, a többiek pedig a spanyol rendőrség és csendőrség kötelékéből.
A szavazóhelyiségek ottani idő szerint este 20 óráig (vagyis romániai idő szerint 21 óráig) tartanak nyitva Katalóniában.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.