Civil évkönyv segít eligazodni Erdély „magyar napjai” között.
A címben szereplő megállapítás az egyik következtetése az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv pár hete megjelent rendhagyó kiadásának, amelyet szerda este mutattak be Kolozsváron, a magyar főkonzulátus rendezvénytermében. A kiadványt Bodó Barna egyetemi tanár szerkesztette Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa társszerkesztésével, közel 20 szerző bevonásával. A szerdai kötetbemutatón Albertné Simon Edina konzul köszöntője után Kiss Dénes szociológus mutatta be a kötetet, rámutatva az elemzések legfontosabb aspektusaira.
az erdélyi magyar kisebbségi létben született város- és faluünnepek jelenségét, ezért a most megjelent Civil Évkönyv mindenképpen hiánypótló munkának számít. Bár a „kenyér és cirkusz” biztosítása a potenciális szavazók számára elsősorban az önkormányzatok, politikai aktorok érdeke, azt láthatjuk, hogy a civil szervezetek gyakran az egyetlen szervezői a fesztivál típusú rendezvényeknek – vezette fel a témát Kiss Dénes.
A kötet három fejezetre oszlik: az első 17 esettanulmányt foglal magába az egyes meghatározó rendezvényekről, a második további 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok tükrében, a harmadik fejezet pedig egy fesztiváljegyzék közel 500 város- és falunap említésével.
Az erdélyi magyar „fesztiválipar” kialakulásának öt sajátos korszaka van. 1989 előtt csak nagyon kevés, főleg népi vagy vallási hagyományokhoz köthető rendezvényt tartunk számon. 1990–96 között szerveződnek meg az első magyar vonatkozású városnapok. A következő, 2000-es évekig tartó korszakban kevesebb új rendezvény születik, de a már meglévők barátibb politikai környezetben szerveződnek. A legtöbb esemény 2000–2008 között indul, főleg az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti években. Az utolsó korszak 2009-től napjainkig tart: töretlen a rendezvényindítási kedv, amire a gazdasági válság vagy más világpolitikai történés sincs hatással. Modellértékűnek számítanak a Szent György Napok és a Kolozsvári Magyar Napok. A minőségi rendezvények biztosítása
A kötetben is megjelenő adatok alapján a fesztiválok tipologizálását több aspektus határozza meg, például a helyszín, a politikai beágyazódás, vagy az, hogy többségi, kisebbségi, esetleg szórványhelyzetben él a célközönség. Fontos különbséget tenni a zárt vagy nyílt terű rendezvények között is, hiszen a terek birtokba vétele – a szórványban főleg – szimbolikus.
Bodó Barna szerkesztő a kötetbemutatón méltatta a társszerkesztők és az esettanulmányok szerzőinek szerepét. Magyarázattal szolgált, hogy a kötet miért nem foglalkozik külön Tusványossal, amely a legrégebbi hazai fesztivál, vagy a különböző szakmai – filmes vagy színházi – programokkal, könnyűzenei fesztiválokkal. Mint mondta, kimondottan a „magyar napok” sorába illeszkedő, nem politikai és nem szakmai rendezvények összegzése volt a cél, amelyek a helyi közösségek összesereglését, értékeinek felmutatását célozza meg. A kötetben így is mintegy ötszáz rendezvény szerepel, legalább említés szintjén.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.