// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Erdély élen jár az oltási kampányban, de a Székelyföld még mindig csúnyán lemaradt

// HIRDETÉS

A székely megyékben hasonló az arány az elmaradott moldvai megyékéhez.

Vitán felüli, hogy Erdély élen jár a koronavírus-járvány leküzdését szolgáló oltások beadásában: igaz ugyan, hogy a legnagyobb Bukarestben az oltakozási kedv, de a megyék versenyében messze az erdélyi, bánsági és partiumi régió vezet.

Az első helyen álló Bukarestben a május 14-i adatok szerint már a lakosság több mint 40 százaléka kapott oltást, míg a második helyen Kolozs megye áll, közel 36 százalékkal.

Jól áll még a 29 százalék közelébe eljutott Szeben illetve Brassó és a 28 százalék környékén tanyázó Temes is.

Fehér, Szilágy, Szatmár, Hunyad, Máramaros és Bihar ugyan nem ennyire lelkes, de itt is 20 százalék fölötti az átoltottság.

Ezzel a régió sokkal jobban áll Dél-Romániánál, a sor végén viszont egyértelműen Moldva kullog, ahol Suceava megyében például még a 14 százalékot sem éri el az átoltottság.

Az erdélyi büszkeséget egyetlen dolog rontja el, az azonban nagyon.

A túlnyomó többségben magyarok lakta két székely megye,

Hargita és Kovászna ugyanis „Moldva-díjas”:

Hargita megyében ugyan már meghaladta a 18 százalékot, de Kovászna megyében csak 15 százalék fölötti.

Ezzel pedig ott állnak a legelmaradottabb moldvai régió szintjén, ami nem túl nagy dicsőség.

A szakemberek a moldvai helyzetet többek között az ottani szociális, oktatási és gazdasági helyzettel magyarázzák.

A régió a legszegényebb az országban, az intézmények alig működnek, így az oltással és a járvánnyal kapcsolatos helyi szintű tájékoztatás is hagy kívánni valót maga után.

Az egészségügyi rendszer is nagyon leromlott, így aztán nincs min csodálkozni.

A Székelyföld kapcsán viszont azért talán mégsem ennyire rossz a helyzet – viszont nagyon úgy tűnik, hogy a székelyek nagyon fogékonyak a különféle oltásellenes összeesküvés-elméletekre.

Esetleg egy kicsivel megnyugtatóbb magyarázat lehet, hogy csak ki akarnak várni.

De sokáig már remélhetőleg a saját érdekükben és a többiekében sem halogatják az oltás beadatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro