Erről a Dankon és Kolozsváron forgatott, A szerelem története című film rendezője, Radu Mihăileanu beszélt, míg a film főszereplője, Derek Jacobi karrierje egyik legnehezebb időszakát idézte fel.
Az idei TIFF Lounge eddigi vendégei voltak:
A hétfő este, Kolozsvár Főterén mintegy háromezres közönség előtt bemutatott filmet – mely Mihăileanu első angol nyelvű rendezése – részben Kolozsváron, illetve a Kolozs megyei Dankon forgatták. Nem véletlen tehát, hogy a TIFF az alig több mint félszáz lakossal rendelkező településen is szervez egy ingyenes szabadtéri vetítést június 7-én, szerdán. Remélhetőleg az jobban sül el, mint a kolozsvári díszbemutató, amit beárnyékolt, hogy a vetítés idején a városvezetés beengedte a lezárt főtéri útszakaszokra az autós forgalmat.
A szerelem története Nicole Krauss azonos című nagy sikerű könyvének filmes adaptációja: három generációt, hat évtizedet és több kontinenst átívelő szerelmi történet. A cselekmény a második világháború idején egy lengyel kisvárosból indul, ahol két fiatal szerelembe esik, de a háború elszakítja őket egymástól. Hetven évvel később New Yorkban kerül elő a szerelmüket elmesélő titokzatos könyv, mely összekapcsolja a fiát kereső idős férfit és a regény női főhőséről elnevezett 14 éves kislányt.
A filmet a már említett Dank mellett Kolozsváron – a román állami színházban, a Sétatéren, a BBTE kémia karának épületében, a neológ zsinagógában – , Bukarestben, Montreálban és New Yorkban forgatták. A közönségtalálkozón Radu Mihăileanu elmondta: előző filmforgatásai alapján jól tudta, hogy egyedül Erdélyben és a Máramarosban vannak még olyan falvak, amelyek hitelesen mutathatnak a vásznon egy több mint hetven évvel ezelőtt játszódó történet helyszíneként, mégis két hónapig keresték az ideális települést.
Dank egyedülálló egész Kelet-Európában, ahol nagyon jó körülmények között forgathattak. A helyiek minden nap pálinkával, szalonnával, és jó ízű paradicsommal kínálták a filmeseket, magyarázta Mihăileanu. Hozzátette: Kolozsvárra Tudor Giurgiu csábította a stábot, és olyan jól sikerült a forgatás, hogy szívesen visszatérne más filmmel is.

Radu Mihăileanu magyaráz
A Bukarestben született, de a 1980-as évek óta Franciaországban élő rendező elmondta: maga is zsidó családban született, 96 éves édesapjával máig nagyon közeli kapcsolatot ápol, például mindig ő az első, aki elolvassa forgatókönyveit. Bár filmje meglehetősen filozofikus kérdéseket boncolgat a szerelemről, saját rendezői munkája során nem a lehetséges interpretációkkal foglalkozott, hanem a történetmeséléssel – mondta.
A 78 éves Sir Derek Jacobi a brit színházi és filmes világ meghatározó alakja. Több mint 90 filmben szerepelt, legismertebb alakításait a Kis Dorritban, a Gladiátorban, A király beszédében nyújtotta. Kolozsváron mégis elsősorban színházi szerepeiről beszélt, különösen a William Shakespeare Hamletjéről, melyben annyira elmélyült, hogy két évig nem tudott újra színpadra állni. Amikor négyszázadjára bújt a dán királyfi szerepébe, és elérkezett a híres Lenni vagy nem lenni-monológhoz, elfelejtette a szöveget. Szerencsére a gyakran játszott darab szövege olyan mélyen rögzült az agyában, hogy önműködő módon sikerült elmondania, de olyan hatással volt rá az eset, hogy egy ideig kerülte a színpadot – vallotta be a színész.
A közönségből érkező kérdésre válaszolva Jacobi kifejtette: számára minden szerep egyforma. „Minden dráma komédia, és minden komédia dráma is egyben” – fogalmazott. A színház mégis nagyobb kihívást jelent számára, mint a filmes szereplés, hiszen a színpadon a színész teljes fizikai és szellemi mivoltában jelen van, míg a mozgóképeken csak töredékesen.
A színész nosztalgiával beszélt pályafutásáról, szívesen és türelemmel válaszolt a közönség kérdéseire is. Legközelebb Dankon találkozhatnak vele a rajongók.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.