// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ennyibe kerültek az eddig Romániában végzett koronavírus-tesztek

// HIRDETÉS

Tekintélyes összegről van szó. De még több pénzre lesz szükség.

Elképesztő pénzeket költöttek eddig az év eleje óta Romániában is terjedő koronavírus kiszűrését szolgáló tesztekre: az összeg eléri a több százmilliós nagyságrendet.

A járvány hivatalos romániai megjelenése óta több mint 2,2 millió koronavírus-tesztet végeztek el.

A tesztek elvégzésére akkreditált 135 laboratóriumban erre eddig mintegy 300 millió lejt költöttek el.

Persze ez nem mind közpénz, hiszen bárkinek lehetősége van elvégeztetni magán a tesztet, amennyiben hajlandó kifizetni az árát, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel a nyári szabadságolási időszakban, mivel számos ország negatív koronavírus-teszthez kötötte a turisták belépését.

Mivel a járvány vége egyelőre nem látszik – sőt Európa szerte éppen felfutóban van –, egyértelmű, hogy a következő hónapokban újabb több százezernyi, sőt milliónyi teszt elvégzésére lesz szükség.

Az illetékes hatóságok becslése szerint legalább az eddigi összeg kétszeresét, 600 millió lejt kell még koronavírus-tesztekre költeni.

Ez viszont jókora terhet róna az amúgy sem acélos költségvetésre, ezért a bukaresti illetékesek szeretnék európai uniós támogatásból fedezni a kiadásokat.

Mint kiderült, az egészségügyi minisztérium négy pályázatot is benyújtott a témakörben, ezek összértéke közel 950 millió lej.

A pályázatok elbírálása szeptember 30-án kezdődik, a támogatások odaítéléséről pedig jövő év márciusában születhet döntés.

Vagyis a vírus a továbbiakban sem csupán az egészségünket károsítja, hanem a pénztárcánkat is .

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro