// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ennyi veszélyes medve kilövését engedélyezi a környezetvédelmi tárca

// HIRDETÉS

Az érintett székelyföldi megyék elöljárói szerint még mindig nem elegendő a szám.

Huszonhárom veszélyes medve kilövését, és egy áthelyezését hagyta jóvá a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet alapján a környezetvédelmi minisztérium.

Kovászna megyében tíz, Hargita megyében hét medve kilövését hagyták jóvá - közölte az MTI-vel a minisztérium sajtóosztálya. A jóvá nem hagyott kérvények egy részénél a dokumentáció kiegészítését, másoknál a dosszié újrakészítését kérte a tárca.

Az MTI azt követően kereste meg a minisztériumot, hogy múlt szerdán a Hargita megyei önkormányzat közleményben sérelmezte, hogy addig a megyéből egyetlen kilövési kérelmet sem hagytak jóvá Bukarestben. Ezt az önkormányzat azért tartotta kirívónak, mert országosan Hargita megyében okozták a legtöbb kárt a nagyvadak, és itt jegyezték a legtöbb olyan esetet is, amikor medve emberre támadt.

A minisztérium közölte: 96 veszélyes medve kilövésére, illetve átköltöztetésére kaptak összesen 46 kérvényt nyolc romániai megyéből.

A legtöbb kérvény Hargita (14) és Kovászna (15) megyéből érkezett,

ezek mellett Szeben megyéből hat, Brassó és Argeș megyéből három-három, Prahova és Hunyad megyéből két-két, Dâmbovița megyéből pedig egy kérvényt iktattak. A tárca a székelyföldiek mellett Brassó és Szeben megyéből két-két medve, Argeș, Dâmbovița és Hunyad megyéből egy-egy medve kilövését engedélyezte.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: szeptember 4-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a rendelet, amely lehetővé teszi 140 medve kilövését vagy áthelyezését. Október 23-án a minisztérium még azt közölte, hogy addig egyetlen Hargita megyei kérvényt sem hagytak jóvá. Az elöljáró valószínűsítette, hogy a múlt heti közleményük után érezte szükségesnek a minisztérium, hogy azzal a megyével is foglalkozzon, ahol a legnagyobb gondot jelentik a nagyragadozók.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a jóváhagyott kilövési szám még nem elegendő ahhoz, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát. Ő ugyanakkor a minisztérium közléséhez képest eggyel kevesebb medvéről beszélt.

„Kovászna megye területén kilenc medve kilövésére adtak engedélyt, ebből öt az országos horgász- és vadászegyesületnek, három a Dél-Hargita vadásztársaságnak, amely nyilván Kovászna megye területén van, és egy a Bodok-Dálnoki vadásztársaságot illeti meg. Ebből a kilencből, amelyre a központi kormányzat engedélyt adott, már hármat ki is lőttek" - mondta az elnök.

Hangsúlyozta, a veszélyes medvék kilövésére kaptak engedélyt, és nem az áthelyezésükről döntött a minisztérium.

Elmondta, ez jelentős előrelépésnek számít, miután másfél éven keresztül teljes kilövési tilalom volt, de még mindig kevés, figyelembe véve, hogy az említett időszakban nagyon elszaporodtak a medvék.

A szakemberek szerint Kovászna megyében

az optimális medvepopuláció 700 egyed lenne, azonban a nagyvadak száma körülbelül ennek a kétszerese.

Háromszéken is több esetben okoztak kárt a nagyvadak, kerteket tettek tönkre, állatokat pusztítottak el és emberekre is rátámadtak.

Sepsibodokon a temetőben is garázdálkodott a medve, de a vasútállomásra is rendszeresen lejártak, ahol egy példányt néhány hónapja elütött egy vonat.

Európában - Oroszország európai részét leszámítva - körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro