// 2026. október 14., szerda // Helén

Ennyi pénzt hoznak Kolozsvárnak a BBTE-n tanuló diákok

// HIRDETÉS

Tanulmányt készített egy doktorandusz arról, mennyivel járul hozzá az egyetem a kincses város költségvetéséhez.

Kolozsvárnak összesen 190 millió eurós bevételt hoz évente a Babeş-Bolyai Tudományegyetem - derül ki egy tanulmányból, amelyet a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának egyik doktorandusza készített a 2015-ös év adatait véve alapul.

A tanulmány szerint a BBTE diákjai 2015-ben 601 943 386 lejt adtak ki Kolozsváron költségeik fedezésére, 124 083 114 lejt pedig az egyetem alkalmazottai költöttek el. A tanulmány készítője beszámolta az egyetem közvetlen költségeit is, amelyek 81 040 658 lejre rúgnak, valamint azt a pénzösszeget, amelyet az egyetemi hallgatók hozzátartozói, barátai költöttek el a városban a Kolozsváron tett látogatásuk során (33 676 767 lej).

A tanulmány szerint

egy kolozsvári alapképzést végző, kollégiumban lakó, államilag támogatott helyen tanuló egyetemista átlagosan 12 793 lejt költ el évente.

A költségtérítéses helyeken tanuló diákok ennek több mint kétszeresét, átlagosan 26 897 lejt költenek el évente Kolozsváron.

Andrei Chircă, a tanulmány készítője sajtótájékoztatón ismertette az összesített adatokat. Mint elmondta, a 190 millió euró 71 százalékát az egyetemisták költik el a kincses városban.

Mivel a Babeş-Bolyai Tudományegyetem diákjai a város teljes diáklétszámának mintegy felét teszik ki, erről viszont még nem készült tanulmány - tette hozzá a szerző.

A Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók 50 százaléka a BBTE, 23%-a a Műszaki Egyetem, 11%-a az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, 9%-a az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, 2%-a a Zeneakadémia és 1%-a a Művészeti Egyetem, 4%-a pedig különböző magánegyetemek hallgatója. A statisztikák szerint az egyetemisták száma meghaladja a 66.000-et ebben az erdélyi városban.

A tanulmány az alapképzés nappali tagozatára, a mesterképzésre és a doktori képzésre beiratkozott diákok körében készült.

A szerző összehasonlításképpen arra is kitért, hogy a tanulmányozott évben - 2015-ben - mintegy 250 millió euró volt Kolozsvár éves költségvetése.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro