// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Ennyi egészségügyi dolgozót oltottak már be koronavírus ellen

// HIRDETÉS

Viszonylag sokat, de még mindig nem eleget.

Az egészségügyi dolgozók körében lényegesen nagyobb a koronavírus elleni átoltottság, mint a lakosságéban, de azért még bőven van tennivaló – ez derül ki a Sanitas egészségügyi szakszervezet hétfői adataiból.

Az biztató, hogy az egészségügyben dolgozó alkalmazottak több mint 60 százaléka védett: 60,14 százalék kapott legalább egy oltást, vagy esett át a fertőzésen az utóbbi hat hónapban, így szerezve antitesteket.

A legjobb az átoltottság az orvosok körében: ők több mint 70 százalékban védettek, miután 68,52 százalékuk legalább egy oltást már megkapott, 2,84 százalékuk pedig az elmúlt 180 napban megfertőződött.

Az asszisztensek körében is egész jó a helyzet, bár azért nem annyira fegyelmezettek, mint az orvosok.

A kimutatás szerint 55,28 százalékuk már legalább egy vakcinát megkapott, és 4,07 százaléknyian vannak azok, akik úgy váltak védetté, hogy az elmúlt hónapokban átestek a fertőzésen.

Az egyéb kategóriájú kórházi dolgozók – gyógyszerészek, biológusok, vegyészek, fizikoterapeuták, kinetoterapeuták – is több mint 50 százalékban átoltottak.

Konkrétan 53,81 százalékuk már felvette az oltást, 5,12 százalékuk pedig fertőzés útján szerzett antitesteket.

Persze ez még mindig nem elég a közösségi védettséghez, amihez legalább 70 százalékos átoltottság kellene, bár a szakemberek azt mondják, a most terjedő, sokkal fertőzőbb delta variáns miatt már inkább a 80 százalék játszik.

A kimutatás aktualitását az adja, hogy hamarosan nagyon fájni fog az élet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nem oltatják meg magukat. Az egészségügyi minisztérium ugyanis azt tervezi, hogy nekik bizonyos időszakonként kötelező koronavírus-tesztet kell végeztetniük.

Amit saját zsebből kell majd kifizetniük, mert a felelőtlenséget nem lehet ráterhelni az adófizetőkre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.