// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ennyi ázsiai és afrikai dolgozik jelenleg Romániában

// HIRDETÉS

Már a hivatalos adatok szerint, az idegenforgalomban és az építőiparban.

Az egyre nagyobb munkaerő-hiány miatt – naná, ha több mint négymillió román állampolgár Nyugat-Európában dolgozik – egyre több, az Európai Unión kívüli vendégmunkásra van szükségük a romániai vállalkozóknak. 

És az EU-n kívüli itt már más kontinenst jelent: számos olyan munkáltató van, aki Afrikáig vagy akár Ázsiáig is elmegy, hogy munkaerőt toborozzon.

A Pro Tv román kereskedelmi csatorna riportjából kiderül, hogy a hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy nyolcezer ázsiai és afrikai dolgozik vendégmunkásként a vendéglőkben, szállodákban és építőtelepeken.

Először pakisztániak, vietnamiak és nepáliak érkeztek, de most indiaiak és nigériaiak is jönnek.

Vagyis inkább hozzák őket: a munkáltatók egy része hajlandó az utazásukat, a szállásukat és az étkezésüket is fizetni, ha kétéves szerződést kötnek velük.

A vállalkozók nagy része ugyanis már nagyon megunta, hogy hiába keres hazai munkaerőt.

Egy 40 fős indiai csoport például egy brassói építkezésre érkezett dolgozni. Egyikük elmondta: korábban Abu Dzabiban dolgozott, de a kétéves romániai szerződésnek jobban örül, mert mégiscsak Európáról van szó.

A munkáltatók vagy képviselőik személyesen mentek értük Indiába, és havi 150-200 eurós fizetést ajánlottak nekik, ami háromszorosa az ottani béreknek. Az építőtelepen álló barakkokban szállásolják el őket, és mivel vegetáriánusok, saját szakácsuk is van.

A közvetítőcégek szerint

a romániai munkáltatók kedvencei a buddhista vendégmunkások, ők ugyanis nem isznak, nem okoznak botrányt, és nem hagyják ott a munkahelyüket. 

Pedig egy ázsiai vendégmunkás szerződtetése nem kerül kevésbe: az iratok elintézése mintegy 1200 lejbe kerül, a repülőjegy 300 é 600 euró közötti összegbe, és a közvetítő cégeknek is ki kell fizetni az illetéket.

Az illetékesek szerint a romániai idegenforgalmi ágazatból jelenleg mintegy 50 ezer munkavállaló hiányzik, az építőiparból pedig 600 ezer. 

Egyelőre mégis csupán a felét használják ki a vállalkozók a Románia számára rendelkezésre álló éves kvótának – eszerint évente 20 ezer EU-n kívüli vendégmunkást alkalmazhatnának.

A vendégmunkások élete persze nem csak játék és mese: az aradi Astra vagongyárban éppen a múlt héten lépett sztrájkba több száz indiai vendégmunkás, mivel a munkáltató egyszerre, egy összegben vonta le a bérükből az Indiából való ideutaztatásuk költségeit, így aztán 2 és 50 lej közötti fizetést kaptak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro