A hajó egyik oldalára zsúfolódtak, de ütközés is volt.
Őrizetbe vették az olasz hatóságok azt a két férfit, akik kormányozták a vasárnap éjszaka a Földközi-tengeren, a líbiai partoknál felborult hajót. A katasztrófában több mint 800, Európába tartó illegális bevándorló meghalt, csak 27 túlélőt – köztük a két vezetőt – sikerült kimenteni a tengerből.
A hajóbaleset helyszínére elsőként érkezett olasz parti őrség egyik hajója vette fedélzetére a túlélőket, akik hétfőn késő este érkeztek meg Szicíliába. Az olasz szigetig tartó út alatt a parti őrség emberei kihallgatták a túlélőket, akik rekonstruálták a történteket és azonosították a hajót irányító két férfit. A 27 éves tunéziai és a 25 éves szíriai férfit
A beszámolók szerint a hajó mintegy 850 embert szállíthatott. Az olasz ügyészség azonban hangsúlyozta, hogy nincsenek pontos adatok az utasok számáról. A túlélők elmondták, hogy a nyílt tengeren elhaladt a közelükben egy teherszállító hajó. Ennek akarva jelezni a bevándorlók az őket szállító hajó egyik oldalára zsúfolódtak, de az időközben a helyszínre érkezett King Jacob portugál teherhajó neki is ütközött a bevándorlókkal teli hajónak.
A túlélők közül néhányan kórházi ellátásra szorultak, a többieket a szicíliai Mineóban levő befogadó állomáson helyezték el. Jelenleg azonosításuk folyik. Mentők és orvosok úgy fogalmaztak, hogy sokat szenvedett emberekről van szó. A túlélők között négy fiatalkorú is van. A Save the Children Italia gyermekjogvédő szervezet adatai szerint
Az év elejétől több mint 1.500 menekült halt meg a Földközi-tengeren.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rendkívüli uniós csúcsot hívott össze csütörtökre a Földközi-tengeren kialakult helyzet megvitatására. A volt lengyel miniszterelnök közölte, hogy a csúcstalálkozó célja a legmagasabb szinten megvitatni, mit tehetnek, mit kell tenniük az uniós tagállamoknak és intézményeknek, hogy javítsanak a helyzeten.
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a menekültek földközi-tengeri mentésének legnagyobb terhét viselő Olaszország, Görögország és Málta támogatásának fokozását sürgette az Európai Uniótól hétfőn. Ban rámutatott, hogy az emberek rekordszámban menekülnek a háborúk és az üldöztetések elől és hogy a menekülteknek sürgősen védelemre van szükségük a legnagyobb szükség idején.
A világszervezet első embere szerint a „valóban titáni mértékű humanitárius tragédia” rávilágított arra, hogy foglalkozni kell a migránsok helyzetével, le kell csapni a bűnözőkre, akik kihasználják a legvédtelenebbeket és meg kell erősíteni a mentési kapacitásokat a Földközi-tengeren és máshol.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.