// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Emberölés gyanújával vizsgálják a buszbalesetet

// HIRDETÉS

Néptáncfesztiválra utaztak a gyerekek, legalább 30-an ültek egy 25 üléses buszban. Négy ember meghalt.

Gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés gyanújával indított vizsgálatot az ügyészség a ma délben történt súlyos buszbaleset ügyében.

Az autóbusz Jászvásárról (Iasi) indult hajnalban, 12-17 éves diákokból álló néptánccsoportot szállított egy aradi fesztiválra. A mintegy 800 kilométeres út felét tették meg, amikor a jármű egy éles kanyarban a sávokat elválasztó betonfalnak ütközött, megpördült, és az oldalára borult.

A mentőszolgálatnál azonnal a legmagasabb szintű, vörös riasztás lépett életbe. A sebesülteket négy brassói kórházba vitték. A sebesültek közül kettőt életveszélyes sérülésekkel kezelnek, 16-nak súlyos az állapota. 

A hatóságok megállapították, hogy a 25 üléses autóbuszban többen utaztak, mint szabadott volna, a rendőrök a sofőrével együtt 29 széket számoltak meg a buszban. A belügyminisztérium szerint 28-an, az egészségügyi minisztérium szerint 31-en utaztak benne, 28 gyerek és három felnőtt. Egy gyermek és mind a három felnőtt meghalt. Raed Arafat legutolsó nyilatkozata szerint 26-an sérültek meg, és egy sérült van életveszélyes állapotban.

Az utat szervező jászvásári Gyermekpalota szerint 36-an indultak el az autóbusszal, 34 diák és 2 tanár. A buszt bérbeadó cég azt közölte, a csoport két sofőrrel indult el. A néptáncfesztivál szervezője azt nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak, hogy korábban telefonált a kísérőtanárokkal, és tőlük azt az információt kapta, hogy 30 gyerek indult útnak.

A legfrissebb információk szerint mind a két sofőr meghalt, a harmadik felnőtt halálos áldozat a néptánccsoportot kísérő zenekar vezetője.

Az autóbusz legutóbbi műszaki vizsgálatát idén áprilisban végezték el, a rendőrség vizsgálódik a Gyermekpalotánál és a szállítási cégnél is, amelynek vezetője szerint most először szerződtek a Gyermekpalotával, a két sofőr pedig nagy tapasztalattal rendelkezett. A cégvezető azt állítja, nem tudja, hány utast kellett volna szállítaniuk.

Az iskolák igazgatói, ahova a néptáncos gyerekek jártak, azt mondják, nem tudtak róla, hogy diákjaik ma Aradra utaznak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro