Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tart a „száműzetés”, viszont tény, hogy átfogó óvintézkedésekre van szükség.
Az árusok, de a turisták sem fognak örülni a Békás-szoroson átvezető főút mentén felsorakozó bódék felszámolásának, de más megoldás nincs arra, hogy a területi út- és hídigazgatóság felmérje a sziklafalak jelentette kockázatokat. Ahogy beszámoltunk róla, egy leváló szikladarab nemrég megölt egy sofőrt, és ezért az országos közútkezelő társaság minden hegyvidéki utat ellenőriz. Bár az ilyen baleseteket nem lehet előre megjósolni, a szakemberek átfésülik a hegyi utak melletti állapotokat, abban bízva, hogy ezzel megelőzhető, hogy kőtörmelék vagy fa hulljon az úttestre.
A Brassói Regionális Út- és Hídigazgatóság már elküldte az értesítést az árusoknak, aki hatvan napon belül kell elbontsák vagy elköltöztessék a kioszkjaikat. A műveletet saját költségen kell elvégezniük, az áthelyezés vagy módosítás csak akkor kerülhet szóba, ha az nem akadályozza az útügyesek munkáját.
Az újabban hivatalosan Neamț megyéhez sorolt Békás-szoros népszerű turisztikai célpontnak számít, a bódék tehát a turisták igényeinek kiszolgálására szolgáltak. Arról egyelőre nincs hír, hogy meddig tart a „száműzetés”, és milyen formában térhetnek majd vissza az árusok, de az útügy átfogóbb munkálatokra készül az útszakaszon.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.

Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.