Csütörtöktől anyagilag támogatja a kormány, ha valaki környezetbarátabb járműre cserélné régi gépkocsiját.
Csütörtökön indul a roncsautó- és a roncsautó plusz program a magán- és jogi személyeknek egyaránt – jelentette be Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A miniszter megerősítette, hogy 2017-ben 180 millió lejt szán a tárca a Környezetvédelmi Alapból finanszírozott roncsautóprogramra és 45 millió lejt a roncsautó plusz programra.
A roncsautó plusz programban 10 000 eurós támogatást kapnak azok, akik elektromos autót kívánnak vásárolni, és akárcsak az elmúlt két évben, idén is 6 500 lejes értékjegy jár a lecserélt használt autókért. „Az idei program újdonsága, hogy azoknak, akik a roncsautó plusz programban elektromos autót kívánnak vásárolni, és otthon van egy nyolc évnél idősebb autójuk, nem kell feltétlenül leadniuk azt, a 10 000 eurós támogatás mindenképpen jár. Ha azonban mégis úgy döntenek, hogy leadják régi járgányukat, akkor a 6 500 lejes értékjegyet hozzáadhatják a 10 000 eurós támogatáshoz és úgy vásárolhatnak elektromos gépkocsit'”- magyarázta a tárcavezető.
Hozzátette: azok, akik hibridautót vásárolnak, 4 500 eurós támogatásban részesülnek, amelyhez szintén hozzátehető egy nyolc évnél idősebb autó esetleges leadásából származó 6 500 lejes értékjegy.
A pályázati kiírás újdonsága, hogy a károsanyag-kibocsátás függvényében küszöböket ír elő a megvásárolandó gépkocsikat illetően: 2017-ben legtöbb 130 g/km-es, 2018-ban legtöbb 120 g/km-es, 2019-ben pedig legtöbb 110 g/km-es széndioxid-kibocsátású autót lehet vásárolni az értékjegy felhasználásával.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.