// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Előzetesben az embercsempészek, akik 150 migránssal a fedélzeten kerültek viharba

// HIRDETÉS

A bajba jutott halászhajót egy iráni állampolgár vezette, egy török és egy iraki társa segítségével.

Embercsempészet gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték azt a három külföldi állampolgárt, akik a hatóságok szerint a Fekete-tengeren keresztül a román vizek közelébe juttatták a múlt héten a parti őrség által bevontatott, több mint 150 iraki és iráni bevándorlót szállító halászhajót – írja az MTI.

A konstancai táblabíróság előző napi döntéséről hétfőn számolt be a határrendészet, amely szerint a viharba került és a hatóságok által kimentett RUYA 1 nevű hajót egy iráni állampolgár vezette, egy török és egy iraki társa segítségével. Ellenük embercsempészés, határsértés, engedély nélküli hajózás és az utasok veszélyeztetése gyanújával indult büntetőeljárás.

A Fekete-tenger nemzetközi vizein viharba került, segítséget kérő halászhajóhoz szerdán riasztották a határrendészetet és haditengerészetet: a többméteres hullámok között irányíthatatlanul hánykolódó, túlzsúfolt vízi járművet másnap hajnalig sikerült bevontatnia a midiai kikötőbe egy olajkutató platformhoz tartozó civil hajónak.

A bevándorlási hivatal (IGI) hétfői közleménye szerint a migránshajó utasai közül 49-en kértek nemzetközi védelmet a hatóságoktól, azt a 102 illegális bevándorlót, akik ezt nem igényelték, őrizetbe vették és megkezdték a kiutasításukkal kapcsolatos eljárásokat. A menedékkérőket az IGI nyílt befogadó központjaiban helyezték el, míg a kitoloncolásra váró bevándorlók közül 61-en kerültek a bevándorlási hatóság zárt elhelyezési központjaiba, 41-ről pedig az IGI közleménye szerint nem kormányzati szervek gondoskodnak. A migránsokkal három felügyelet nélküli kiskorú is érkezett: őket a gyermekvédelmi hatóságok vették át, amíg sikerül életkorukat kideríteni, és tisztázódik jogi helyzetük.

Az utóbbi időben heti rendszerességgel érkeznek ázsiai bevándorlókat szállító kisebb-nagyobb hajók Törökországból a román vizekre. Carmen Dan belügyminiszter szerint a parti őrség által az utóbbi egy hónapban elfogott vízi járműveken mintegy félezer migráns érkezett az országba.

Az államhatár illegális átlépéséhez nyújtott segítséget 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik. Amennyiben a határsértő segítése anyagi előnyszerzés érdekében történik, az embercsempész 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro