// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Elkészült a Váradon felállítandó Rhédey-szobor

// HIRDETÉS

De hogy mikor lehet majd felállítani, az a borzasztó román bürokrácián múlik.

Elkészült, és már Nagyváradon van gróf Rhédey Lajos mellszobra, amelyet a tervek szerint a Rhédey-kertben állítanak majd fel – számolt be az Erdon.ro. A szobor megalkotásának ötlete Zatykó Gyulától, az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltjétől származik.

A váradi állatkert területe, a Rhédey-kerté, melynek hivatalos neve ma Bălcescu park, valamint az a terület, ahol a RER facsemete neveldéje volt, mind Rhédey gróf adománya a városnak, mellyel kapcsolatban elvárása csupán az volt, hogy csak közösségi célokra használják. Ez ma is így van, ugyanakkor a város vezetése eddig nem tartotta indokoltnak, hogy az adományozóról valamilyen formában meg is emlékezzenek.

Amint Deák Árpád szobrászművész csütörtökön elmondta, több hetes keresés után sikerült rábukkanni Péter I. Zoltán egyik Nagyváradról szóló könyvében egy kis, fekete-fehér fényképre arról a Rhédeyről készült festményről, mely egykor a Rhédey- kápolnában volt kifüggesztve, s melyről most már semmit nem tudni. Ennek a fényképnek az alapján készült el a bronzszobor. Rhédey Lajost kitárt karral ábrázolta, a gesztus a városnak tett felajánlást jelképezi, öltözete pedig a kor hangulatát idézi.

A gipszforma hamar elkészült, viszont az anyagi források előteremtése hosszadalmasabbnak bizonyult. A talapzatra vonatkozó engedély pedig még mindig várat magára, ugyanis – illusztrálandó, mennyire működik Romániában a helyi autonómia és a decentralizáció – Bukarestben döntenek róla. Ezt Emődi Tamás nagyváradi építész és csapata intézi, s amint elhangzott, egyáltalán nem szokatlan, hogy a folyamat már több mint egy éve húzódik. Egyszer a szélessége nem bizonyult elegendőnek, utána a magassága nem felelt meg, most több variánst továbbítottak jóváhagyásra a minisztériumi szakbizottságnak.

Időközben lejárt az önkormányzattól kapott engedély, valamint a környezetvédelmi engedély – de ez nem bátortalanította el a kezdeményezőket.  Bíznak benne, hogy ősszel fel is állíthatják majd.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro