Egy felmérés szerint a többségnek jóformán szent meggyőződése, hogy hamarosan minden sokkal jobb lesz.
A románok a legderűlátóbbak Európában országuk gazdasági fejlődését és saját anyagi körülményeiket, helyzetüket illetően – legalább is a felmérések szerint. Közel 60 százalékuk érzi úgy, hogy Románia gazdaság helyzete javulni fog az elkövetkező 12 hónapban.
A közvélemény-kutatást a brit GfK kutatóközpont végezte mindazokban az országokban, amelyekben jelen van az International Personal Finance csoport. Ennek a csoportnak részét képezi a romániai Provident Financial is. A GfK bekapcsolódott a brit International Personal Finance csoport vizsgálódásaiba, amelyek kiterjedtek a csoporthoz tartozó nyolc országra: Romániára, Bulgáriára, Csehországra, Litvániára, Lengyelországra, Magyarországra, Szlovákiára és Mexikóra.
A vizsgálódás célja annak megállapítása, hogy miként érzékelik az említett államok lakói országuk gazdasági-társadalmi légkörét, hogyan takarékoskodnak, miként élnek a felvett hitelekkel és melyek a legfontosabb céljaik, törekvéseik. A felmérést 2015 márciusában és áprilisában végezték az említett országok 8040 tagját összesítő csoportban, amelyben Romániából 1034 személy vett részt.
A felmérés szerint Romániában a megkérdezettek 58 százaléka érzi úgy, hogy országa gazdasága javulni fog az elkövetkező 12 hónap során, 19 százaléknak pedig meggyőződése, hogy a gazdasági helyzet sem javulni, sem romlani nem fog ebben az időszakban.
Összehasonlításként: a felmérés szerint az említett államok lakosságának csupán 23 százaléka tartja úgy, hogy országának gazdasága javulni fog az elkövetkező 12 hónap alatt.
A román mintacsoport tagjainak 44 százaléka teljes mértékben elégedett volt jelenlegi életszínvonalával. Mi több, ennek a 40 százaléknak közel háromnegyede biztos volt abban is, hogy személyes helyzete javulni fog a következő 12 hónap során.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.