Nincs miből kétszáz lejre növelni.
Elutasította kedden a képviselőház a Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra vonatkozó javaslatát, hogy 200 lejre emeljék meg a gyereknevelési pótlék összegét.
A tervezetet korábban az alsóház munkaügyi bizottsága is negatívan véleményezte, arra hivatkozva, hogy az többletkiadással terhelné meg az államháztartást, és a kezdeményezők nem nevezték meg a forrást, amelyből a többletösszeget biztosítani lehet.
A szavazást megelőző vitán a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Tudor Ciuhodaru kifejtette, hogy ő maga már benyújtott egy ehhez hasonló javaslatot egy korábbi ülésszakban, a PNL tervezete azonban „törvényalkotási szempontból rossz”. Hozzátette, ismét a parlament elé fogja terjeszteni a saját javaslatát, amelynek az a célja, hogy megelőzze a gyermekek elhagyását.
A PNL képviselője, Dumitru Oprea arról beszélt, hogy a gyereknevelési pótlék összege tekintetében hatalmas különbség van Nagy-Britannia és Románia között: a szigetországban ugyanis 100 eurónyi állami támogatást kap az első gyermek, majd ez az összeg a második gyermeknél 65, majd a harmadik gyermeknél további 65 euróval emelkedik. A tervezetben szereplő 200 lejes összeg 44 eurót jelentene, és ez nagyon kevés még az Európai Unió közepesen fejlett országaihoz képest is - érvelt Dumitru Oprea.
AIonuţ Simionca, a Népi Mozgalom Párt (PMP) honatyája bejelentette, hogy az általa képviselt alakulat támogatja a PNL javaslatát.
Mihai Cătălin Botez, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője azt mondta: pártja a tervezet ellen szavaz, de elvben egyetért azzal, hogy meg kell emelni a gyerekeknek járó állami támogatást. Kifejtette: olyan törvény kidolgozását javasolja, amely révén garantálni lehet, hogy a gyereknevelési pótlék összegét valóban a gyermek minőségi táplálására, öltöztetésére és tanszereire költik el.
A tervezetet korábban a szenátus is elutasította. Az alsóház volt a döntő fórum a kérdésben.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.